Index Vakbarát Hírportál

Dupla győzelem Michelisznek beugróként

2016. október 23., vasárnap 18:59

A hétvégén újra a TCR Benelux-sorozatban lehetett vendég Michelisz Norbert, és a nyári zandrvoorti beugrásához hasonlóan Assenben is nyerni tudott, de amíg júliusban a két futamból csak egyet sikerült megnyernie, addig most duplázni tudott.

A magyar túraautós ismét egy Honda Civic TCR-rel versenyzett, ugyanazt a Stéphane Lémeret-t segítette, akit júliusban is. A TCR Beneluxban ugyanis minden hétvégén két pilóta vezet egy autót, az eredményeket közösen érik el. A vasárnapi sprintfutamot a WTCC-rivális Tom Coronel előtt nyerte meg, köztük kicsivel több, mint 5 tized volt, a harmadik Amaury Richard már majdnem 10 másodpercre jött, majd a második futamon – amit korábbi győzelmének köszönhetően az élről kezdhetett meg – minimális különbséggel, 46 ezreddel nyerte meg Tom Coronellel szemben.

Nem véletlen persze, hogy ennyire együtt mozogtak, Michelisz és a WTCC-ben Chevrolet-val versenyző Coronel is ugyanolyan Honda Civickel indult a versenyen, ezeket a kocsikat az a JAS Motorsport készíti, amely a WTCC-s Hondákat is.

Michelisz győzelmeinek is köszönhetően Lémeret előnye 81,5 pontra nőtt a jövő heti belgiumi szezonzáró előtt.

Rovatok