Index Vakbarát Hírportál

Pazar magyar kezdés a TCR grúz szezonnyitóján

2017. április 1., szombat 14:03

Óriási magyar fölénnyel kezdődött a TCR International Series 2017-es szezonja a grúziai Rusztaviban, hiszen azok után, hogy a pénteki kétórás tesztet, majd az első szombati szabadedzést Ficza Ferenc nyerte, a második edzést pedig a 17 éves Tassi Attila nyerte meg. Az időmérőt is nagyon jól zárta, hiszen a második helyzet szerezte meg a M1RA, vagyis Michelisz Norbert csapatának pilótája.

A magyar dominancia leginkább az időmérő első szakaszának végén látszott, hiszen a két M1RA-pilóta, Colciago és Tassi mögött Ficzáé volt a harmadik leggyorsabb idő. A másodikat is erősen kezdték ők hárman, Tassi első mért körével az élre ugrott, Ficza pedig 8 ezreddel lemaradva követte, de 3 perccel az időmérő vége előtt a helyi Davit Kajaia az Alfa Romeóval majdnem 6 tizedes előnnyel megszerezte az első helyet.

A helyi hőst senki nem tudta megelőzni, de az, hogy az első háromban két magyar végzett, nagyon jó kezdet a TCR idei szezonjában. Michelisz másik pilótája, Roberto Colciago az ötödik helyről kezdi majd az első vasárnapi futamot, a másodikra az időmérőn legjobb 10 sorrendjét megfordítják majd a rajtra.

„Fantasztikus ez az egész hétvége eddig. Nagyon keményen készültem a szezonra egész télen, a célom, hogy a legjobb háromba kerüljek a szezon végéig, és remélem, hogy nem csak itt, de az egész szezonban bejöhet ez. Remek az autó, a csapat is fantasztikus munkát végzett eddig, és Michelisz Norberttől is sok jó iránymutatást kaptam” – nyilatkozta Tassi az időmérő után a TouringCarTimesnak, hozzátéve, hogy bár csalódott Kajaia ideje miatt, de reméli, egy jó rajttal elé tud majd kerülni vasárnap.

Tassit meglepte, hogy az első sorba sikerült kerülnie, ahogy az is, hogy csapattársa előtt végzett, de ugyancsak meglepődötten zárta az időmérőt a harmadik helyre kvalifikáló Ficza, aki örült, hogy ennyire jó eredményt tudott elérni több kisebb hiba után. Azt pedig csak a hab a tortán, hogy a top 3-ban két magyar van.

A szombati időmérő alatt nagyon szigorúak voltak a versenybírók, sorra vették el a pilótáktól az olyan köridőket, amiken négy kerékkel elhagyták a pályát, de azon túl, hogy az első szakaszban megnövelte a közepesen gyors, biztonsági körök fontosságát, nem szólt bele komolyabban a  sorrendbe.

A vasárnapi futamok 11.35-kor és 13.35-kor kezdődnek majd.

Rovatok