Index Vakbarát Hírportál

Top 3-ból indul Michelisz pilótája a bahreini hőségben

2017. április 15., szombat 10:45

A Forma-1-es csapatok mellett a betétfutamok indulóinak, így a TCR International Series versenyzőinek is komoly gondot okoz az elképesztő bahreini hőség. A szombat délelőtti időmérő (helyi idő szerint 11 óra, magyar idő szerint 10) idején már közel 40 fok volt a levegő és majdnem 50 fok az aszfalt hőmérséklete, ami megnehezítette a megfelelő beállítások megtalálását.

A forróság mellett nem sokat javult a pálya állapota, így aki az elején nem ment jó kört, az lényegében le is mondhatott a továbbjutásról – meglepetésre nem került be a második szakaszba, vagyis a legjobb 12-be a címvédő Stefano Comini.

Az első, 15 perces szakasz alapján az Opeleket futtató DG Sport találta meg legjobban a beállításokat, majdnem mindenkit előztek 1 másodperccel. A második szakaszra nagyjából maradt ugyanez a képlet, az Opeleket nem lehetett megszorítani, egyedül mögöttük volt verseny. A legjobb időt Mat'o Homola autózta, csapattársa, Pierre-Yves Corthals majdnem 4 tizeddel lemaradva lett a második, míg a harmadik helyre a tavaly még WTCC-s Hugo Valente kvalifikált a Craft-Bamboo SEAT-jával. Homola rajtbüntetés miatt viszont 10 hellyel hátrábbról indul, így a pole Corthalsé.

Az időmérő negyedik helyét a M1RA-pilóta Roberto Colciago szerezte meg, a grúziai eredménye miatt +20 kilót kapó Tassi Attila a nyolcadik lett, az újra – de a szezon utoljára, Belgiumtól már a Zengő Motorsporthoz visszatérő – a Zele Racingnél induló Ficza Ferenc pedig a 10. helyével megszerezte a fordított pole-t.

Tavaly itt a SEAT-ok domináltak, elsősorban Pepe Oriola, aki a rendes és a fordított rajtrácsos futamot is meg tudta nyerni, de ő idén mindkét versenyt a 12. helyről kezdi majd.

A Forma-1 élvezte előny miatt az első futamot már szombaton letudják, ez magyar idő szerint 15.30-kor rajtol majd, a második verseny vasárnap délben indul.

Rovatok