Emberközeli minden

Fontos rögtön kettéválasztani a helyszíni és a tévés közvetítés élményét az Indy 500 kapcsán – utóbbi milliókhoz elér, előbbihez viszont mi sem tudunk sokkal többet hozzátenni annál, mint amit olvasunk. Mégis, a legtöbb beszámolóból, IndyCar-F1-összehasonlításból lejön, hogy az IndyCar sokkal szurkolóbarátibb.

Egyrészt azért, mert olcsóbb, ráadásul a pénzéért többet is kap az ember. Amíg az F1-ben a pilóták és a csapatok hermetikusan el vannak zárva a külvilágtól, addig az IndyCar esetében 25 dollárért (kevesebb mint 7000 forint) bárki vehet egy jegyet a paddockba, hogy testközelből lássa a pilótákat és a gépeket.

Az F1-ben ez nyilván nehezebben megoldható, de limitált mennyiségű, limitált időre szóló paddock-belépőkkel a csapatokat sem terhelnék túl, és az ebből érkező plusz bevételből akár a többi jegy árát is csökkenthetnék amellett, hogy egy kisebb tömegnek felejthetetlen élményt szereznek futamonként.

Az első IndyCar-futamát letudó Alonso is részben azt emelte ki  a verseny előtt, hogy sokkal közelebb vannak a szurkolók. A másik, amire kitért, a nyílt verseny volt, akkor azt mondta, hogy a 33 indulóból legalább 20-nak van esélye a győzelemre, míg az F1-ben sokszor már a futam előtt lehet tudni, ki az a 2-3 pilóta, aki nyerhet. Persze ez a sport technikai részén múlik, mégis, sokkal jobb azt látni, hogy nem egyedül a kerékcserék jelenthetnek esélyt az előzésre (mint Monacóban), hanem hogy 33 versenyzőből legalább egy körig 15-en is vezethetik a mezőnyt, hogy összesen 35-ször változik az élen álló pilóta, és 871 előzés van.

Mindezt úgy, hogy a 200 körből csak 150 volt valódi verseny, a negyedét ugyanis sárga zászló mellett tették meg.

Ez az, amin szinte lehetetlen változtatni, hiszen az F1 szellemisége az, hogy a pilóták mellett a technikai fejlesztés is különbséget jelentsen az autók között, ugyanolyan versenyt tehát hiba lenne várni a két sorozatban.

De pont emiatt hiába volt 50 környi leállás, plusz még egy 20 perces szünet is a nagy baleset után, a sok előzés, helycsere és persze baleset miatt mindig volt miről beszélni, úgy sem volt unalmas a futam, hogy a tiszta versenyidő 3 óra 13 perc volt.

A közvetítés minősége viszont közel lehetne egymáshoz, de legalábbis közelebb, mint most van.

Sokkal jobb kameraszögek

Még csak a felvezetőköröknél jártunk, amikor az Indy 500 adásrendezője gyorsan megmutatta a teljes arzenálját, mi mindenre készülhetünk fel.

Az összes közül a legjobb a sisak plexijére szerelt minikamera. Ezt az ESPN és az IndyCar közösen fejlesztette ki, az idén több pilótán is kipróbálták, természetesen az Indy 500-on is ott volt. A lényege, hogy nem csupán belsőkamerás felvételt kapunk, hanem a kamera együtt mozog a pilóta fejével, mindig arra nézünk, amerre ő. Innen már csak egy lépés, hogy a szemmozgását is lemodellezik.

Nem csak az IndyCarra jellemző, de szintén tőlük indul a kocsira szerelt mozgó kamera, amikkel elsősorban az előzéseket teszik érdekesebbé, hiszen egy pontból végig tudják mutatni a kocsi mellett elhúzó riválist, vagy fordítva.

Ahhoz persze, hogy ezt a kamerát megérje felszerelni a kocsikra, az kell, hogy bőven legyen előzés a pályán, nem véletlen, hogy bár a WTCC-ben is felszerelték Tom Coronel autójára, túl sokat nem tudták mutatni ennek a kamerának a képét, mert ott sincs őrült mennyiségű pozíciócsere.

Nem irigykednek

Érdemes megnézni az IndyCar Twitter-oldalát, milyen mennyiségű videót tolnak ki oda. Aztán érdemes megnézni a videók feltöltésének dátumát – szinte minden fontos esemény percekkel a valós történés után elérhető, hogy bárki visszanézze.

Egyedül a balesetekkel várnak érthető okokból, de csak addig, hogy az orvosi stáb visszajelezzen. Amint kimondják, hogy a balesetező pilóták jól vannak, egy másodperccel később már fent is van a legdurvább baleset videója is, így volt ez vasárnap Scott Dixon és Jay Howard óriási ütközése után is, nincs olyan kameraállás, amiből ne mutatták volna meg, ahogy Dixon kocsija darabokra szakad, miután a levegőbe emelkedik, majd a kerítésre zuhan.

Az F1 is elindult ezen a téren a fejlődés irányába, előszeretettel használják már a YouTube-ot, az amerikai tulajdonos érkezése óta gyorsabbak is, nem kell már napokat, csak pár órát várni mondjuk egy szabadedzés vagy időmérő videós összefoglalójára. A futamok fontosabb eseményeit is feltöltik Twitterre, de még mindig nem elég gyorsan. Monacóban egyértelműen két kiemelt történés volt: ahogy Jenson Button nekiállt a rádióban viccelődni Fernando Alonsóval, és ahogy Button egy nem túl átgondolt manőverrel a korlátba forgatta a sauberes Pascal Wehrleint.

Előbbit gyorsan le is rendezte az F1, utóbbit viszont csak bőven a leintés után töltötték fel videóval, holott nagyon gyorsan kiderült, nem esett baja Wehrleinnek.

Szintén eltérés, hogy az Indy 500 alatt teljesen ingyen elérhető volt az időmérő szoftver, pontosan lehetett követni, ki hányadik helyen áll épp, mennyire gyors, mikor volt a boxban és hányszor. Ugyanezért az F1 pénzt kér, szektor- és köridők nem járnak csak úgy bárkinek.

Helyi adottságok

Az utolsó két észrevételt nehéz felróni az F1-nek, sokkal inkább az IndyCar, illetve az Indy 500 sajátosságaiból adódik, mégis jó volt látni.

Az egyik, hogy szinte még meg sem állt Buddy Lazier kocsija a balesete után, máris ott volt mögötte a teherautó a pályabírókkal, akik a segítségére érkeztek. Nyilván az ovál pálya teszi ezt lehetővé, belülről, a füves bukótéren és a kerítésen túlról teljes biztonságban jöhetnek elő a marshallok, ám még éppen csak, hogy elkezdték lengetni a sárga zászlót, máris ott volt a segítség.

A másik pedig Dixonék balesete után a kerítéscsere. Azzal persze, hogy az oszlopok nem sérültek, könnyebb helyzetbe kerültek, csak egy előre legyártott kerítésdarabot kellett felszerelni. Ezzel együtt 21 perc volt a piros zászlós megszakítás. Komplikáltabb munka volt ugyan, de 2014-ben Kimi Räikkönen balesete után bő egy órát szerelték-cserélték a szalagkorlátot Silverstone-ban, az ilyen hosszú megszakítást Niki Lauda elfogadhatatlannak is minősítette utána.