Index Vakbarát Hírportál

Micheliszék taroltak, a 18 éves Tassi kettőből kettőt nyert a Hungaroringen

2017. június 18., vasárnap 09:37

Tökéletes hétvégét zárt a M1RA a Hungaroringen, Michelisz Norbert csapata, hiszen Tassi Attila révén két győzelmet szereztek, a 18 éves pilóta átvette a vezetést összetettben, ahol a második hely is az övék, a csapatversenyben pedig óriásira nőtt az előnyük.

A remek szombati időmérő után a vasárnap reggeli futamra még jobb lett a helyzet Michelisz Norbert csapatánál, hiszen a szlovák Mat'o Homola időmérős kizárása után mindhárom M1RA-pilóta a top 5-ből rajtolt, Micheliszé volt az első, a 18 éves Tassi Attiláé a harmadik, az összetett második helyén álló Roberto Colciagóé pedig az ötödik rajthely.

A rajt tökéletesen sikerült, az első kanyarban már Tassi volt az élen, mögötte Michelisz, Colciago pedig a harmadik helyért harcolt, egy pillanatra meg is szerezte, de végül Jean-Karl Vernay visszaelőzte. A rajt után egyből élre ugró Tassi Michelisz védelmében nyugodtan autózhatott.

Tassinak nagyon jó volt a sebessége a célegyenes végén, de taktikailag is jól jött, hogy Michelisz elé került, hiszen így biztos védelemmel a háta mögött mehetett első TCR-es futamgyőzelme felé, négy nappal 18. születésnapja után.

A negyedik helyen haladó Colciago a végére nagy küzdelemben volt Pepe Oriolával, de maga mögött tudta tartani a spanyolt, így mindhárom M1RA-pilóta a legjobb négyben zárt, ráadásul

Tassi első és Michelisz második helyével sorban harmadik hétvégéjén aratott kettős győzelmet Michelisz Norbert csapata.

A hungaroringi sikerrel sorban harmadik helyszínen szerzett kettős győzelmet a M1RA, Monza és Salzburgring után sikerült újra.

„Karrierem legboldogabb pillanata ez, egy álmom vált valóra, hogy megszerezhettem első futamgyőzelmemet. Nagy köszönettel tartozom Michelisz Norbertnek, végig ő védte az első helyem, nekem csak arra kellett figyelnem, hogy ne rontsak, és spóroljak a gumikkal. Bár senkivel sem kellett harcolnom, nagyon elfáradtam a koncentrációban, nagyon nehéz volt” – nyilatkozta első futamgyőzelme után Tassi.

„Fantasztikus eredmény, Attila nagyon jól rajtolt, nem engedtem el, egyszerűen megelőzött, onnantól az volt a feladatom, hogy őt védjem. Megérdemelte a győzelmet, hibátlanul ment. Fontos viszont, hogy ne ragadtassuk el magunkat, szeretném, ha mindenki a feladatára figyelne innentől is” – emelte ki a csapattulajdonosi feladat mellé pilótaként is beugró Michelisz, aki elmondta, hogy ha rajta múlna, minden további futamon indulna, hogy segítse a bajnoki esélyeket.

Legjobb zengősként Nagy Dániel végzett a 15. helyen, mögötte Ficza Ferenc a 16. lett a hétvégén bemutatkozó KIA-val. A 17. helyet a TCR-újonc Jedlóczky Márk szerezte meg, a másik két Zengő-pilóta, György Anett és Tóth Csaba a 19-20. helyen zártak.

Ficzát utólag büntették, amiért rossz rajthelyre állt fel, így végül csak a 19. lett, György és Tóth közé került vissza.

A TCR International Series 2017-es első hungaroringi futamának eredménye

Tassi: kettőből kettő

A második futamot a 6., 8. és 10. helyről kezdte Colciago, Tassi és Michelisz, hármójuk közül Tassi jött el a legjobban, a célegyenes végén nyolcadik helyről már a harmadik volt. Utána kisebb lökdösődésbe keveredett, ő még megúszta, Gianni Morbidelli, Daniel Lloyd és Davit Kajaia viszont elég nagy balesetbe keveredett bele, amit Jean-Karl Vernay okozott.

Három környi safety car után úgy folytatták, hogy Tassi a harmadik, Colciago a negyedik, Michelisz pedig a hetedik helyen volt. Két körrel később Tassi már a második (Giacomo Altoét előzte), Michelisz pedig hamar felért Colciago mögé hatodiknak, újra védőszerepbe kerülve, újra Vernayjel szemben.

Az élen Jens Reno Möller kerekei a 8-9. körben kezdtek nagyon elfogyni, Tassi egyre jobban beérte, a 10. körben pedig meg is előzte a dánt, átvéve a vezetést, amit a leintésig magabiztosan meg is tartott. 

Tassi 18 évesen a TCR International Series harmadik pilótája lett, aki egy hétvégén belül mindkét futamot megnyerte,

2015-ben Gianni Morbidelli Monzában, tavaly pedig Pepe Oriola Bahreinben csinálta meg ezt.

Rettentő fáradtan, de nagyon boldogan értékelt második győzelme után Tassi, aki elmondta, hogy a futam elején kicsit összeért Altoé kocsijával, meg is sérült az első futóműve, erre és a gumikra is figyelnie kellett. A végén látta, hogy Jens Reno Möller gumijai egyre jobban elfogynak, a dán hibázott is, akkor meg tudta előzni, és innen már hiába közelített Oriola, nem volt veszélyben az első helye.

Tassi a hungaroringi két győzelmével átvette a vezetést az összetettben, 151 pontja van, mögötte csapattársa, a szintén M1RA-pilóta Colciago áll 145 ponttal, a harmadik Jean-Karl Vernay 138 ponttal. A csapatversenyben 79 pontra nőtt a M1RA előnye az élen, Michelisz Norbert csapatának 308 pontja van, a második Craft-Bamboo 229-cel követi őket.

A TCR International Series július 8-9.-én, a németországi Oscherslebenben folytatódik majd a hetedik hétvégével.

A TCR International Series 2017-es második hungaroringi futamának eredménye

Rovatok