Index Vakbarát Hírportál

Full elektromos túraautó-bajnokság jöhet

2017. augusztus 14., hétfő 15:57

Láthatóan az elektromos hajtás jelentheti a jövőt az autógyártásban, legalábbis az a trend ezt mutatja, miszerint egyre több nagy gyártó – egyelőre inkább csak az európaiak, az amerikaiak és ázsiaiak távolról figyelnek – döntött úgy, hogy beszáll a Forma-E-be.

Ráadásul a Porsche ezért a megbízhatósági vb-ből (WEC), a Mercedes pedig a német túraautó-bajnokságból (DTM) száll ki, ami jól mutatja, mennyire komoly erőket mozgósítanak az elektromos formaautó-bajnokság miatt.

Hasonló eltökéltségről beszélt az FIA részéről a Nemzetközi Automobil Szövetség elnöke, Jean Todt is, aki még Montréalban mondta el az Autosportnak, hogy a 2018-19-es Forma-E-szezont már egy elektromos túraautó-bajnoki betétsorozattal szeretnék megkezdeni, ennek a hivatalos bejelentése pedig már októberben meg is történhet.

"Egyértelmű célunk, hogy az elektromos sorozatok fejlesztésén dolgozzunk. Más kategóriákban is bevezetnénk ezt a meghajtást, és jó ötletnek tűnik, hogy egy második versennyel toldjuk meg a Forma-E versenyhétvégéit" – mondta Todt, ez az ötlet viszont alighanem további munkát igényel majd, a Forma-E ugyanis pont költséghatékonyság miatt egyetlen nap alatt tudja le a belvárosi helyszíneken rendezett futamait, túl nagy bővítésre így nincs lehetőség az időtervben, főleg, ha az elektromos autók akkumulátorainak töltési idejét is figyelembe vesszük, bár ez a technológia egy év alatt fejlődhet.

Azt sem tudni egyelőre, hogy Todték egy gyártóval, vagy több részvételével tervezik-e az elektromos túraautó-sorozatot, egyetlen támpontként a 2016-os hongkongi E-Prix alatt tartott, csak Volkswagen eGolfokkal rendezett betétfutam szolgál.

Rovatok