Index Vakbarát Hírportál

Bordatörés miatt nem indulhat Michelisz bajnokesélyes pilótája

2017. augusztus 30., szerda 08:55

Úgy tűnik, a vártnál súlyosabb a M1RA-pilóta Roberto Colciago sérülése, akit a TCR International Series őszi szakászát kezdő, thaiföldi verseny előtti kontrollvizsgálat után nem engednek versenyezni. Michelisz Norbert olasz pilótája még a július 9-i, oscherslebeni futamon sérült meg egy rajtbalesetben, később derült ki, hogy több bordája is eltört, azóta viszont sokkal jobban érezte magát, így lényegében sokként érte a csapatot kedden a hír, hogy mégsem indulhat Buriramban.

A M1RA jelenleg is dolgozik azon, hogy megfelelő pilótát találjanak az idén háromszoros futamgyőztes, az összetett harmadik helyén álló Roberto Colciago helyére, hogy minél jobban segíthessék a második helyen álló Tassi Attilát, illetve a csapatversenyben is a lehető legjobb eredményt érjék el a németországi nullázás után.

A TCR International Seriesből idén még három versenyhétvége van hátra, a szeptember 2-3-i thaiföldi verseny után október 7-8-án Kínában, november 26-27-én pedig Abu-Dzabiban versenyez a mezőny.

Thaiföldön így alakul a kocsik alapsúlya:

A TCR thaiföldi fordulójának időbeosztása

Szeptember 2., szombat

Szeptember 3., vasárnap

Rovatok