Index Vakbarát Hírportál

WTCC: Michelisz sorban negyedszer az első sorban

2017. október 14., szombat 10:26

Három hónapos szünet után, de meglehetősen nehéz körülmények között tért vissza a WTCC – nem elég, hogy teljesen új pályával kellett a mezőnynek ismerkednie a kínai Ningpóban, mindkét szombati szabadedzés alatt szakadt az eső, ami tovább nehezítette a pilóták dolgát. Az eső a friss aszfalttal együtt borzasztó csúszós körülményeket eredményezett, konkrétan ontotta magából az olajat.

A 17 versenyző közül látható előnyben volt Rob Huff, aki egyrészt a Hondáknál és Volvóknál is könnyebb Citroënt vezetett, másrészt lehetőséget kapott a betétfutam kínai túraautó-bajnokság versenyein is a vezetésre, így nagy előnyt szerzett a többiekhez képest pályatanulásban. Nem véletlen, hogy mindkét szabadedzésen jól szerepelt, az elsőn harmadik, a másodikon első lett. Michelisz Norbert a középmezőnyben zárt, 8. és 10. helyeket szerzett meg a szabadedzéseken – mindkétszer valamivel lassabb volt a vb-összetettet vezető Tiago Monteiro helyére beugró Gabriele Tarquininél.

Az időmérő előtt röviddel elállt az eső, így addig ismeretlen, száradó körülmények között vághattak neki a kvalifikációnak. Az első, húszperces harmadot nagyobb meglepetés nélkül teljesítették, két Volvo, Thed Björk és Néstor Girolami végzett az élen Rob Huff előtt, akit két Honda, Michelisz és Tarquini követett.

A második harmad elején meglehetősen sokáig várt Michelisz, hogy kimenjen a pályára, azt várta, hogy a száradó pálya a lehető legjobb állapotba kerüljön, és ne használjon el feleslegesen gumit. A taktika be is jött, 7 századdal az addigi leggyorsabb Néstor Girolami mögé ugrott fel, de hozzá hasonlóan a végére tartogatott Tarquini is, aki végül elsőként jutott a top 5-ös szétlövésbe, de csak minimális előnnyel, még Michelisz is 1 tizeden belül volt hozzá képest.

A legjobb öt között két Honda (Michelisz és Tarquini), két Volvo (Björk és Girolami), illetve Huff küzdött meg, már újra esőben, és egyre sötétebb látási viszonyok között. Egyik sem zavarta meg Micheliszt, aki a második és harmadik szektorokban nagyot ment, de az utána következő Girolami nála is jobb tempót tudott. Tarquini ötödikként nagy hibával kezdett, a kör végén is túlvállalta, nem tudott beleszólni az élen a küzdelembe, így

Michelisz sorban negyedik hétvégéjén indulhat az első sorból.

Különösen fontos, hogy Thed Björk előtt végzett, ugyanis a kínai hétvégén nem induló Tiago Monteiro mellett Michelisznek és a svédnek van a legnagyobb esélye a vb-címre, így egy pontot már hozott Björkön.

Nem volt jó napja a Zengőnek

Szabó Zsolt Dávid egyetlen kört sem tudott megtenni sem a két szabadedzés, sem az időmérő alatt, folyamatosan szerelték az autóját a Zengő Motorsport garázsában, de nem sikerült időben elindítani a Hondát. Nagy Dániel a másik, 2017-es specifikációjú autóval kihagyta ugyan az első szabadedzést, de a másodikon és az időmérőn már ott volt, Filipe de Souzát előzve a 15. lett.

Megint a Volvóé a MAC3

Az év során nem sokszor tudta a Honda megverni a Volvót a csapatidőfutamban, önerőből, hiba vagy műszaki probléma nélkül egyszer sem. Ez nem volt másképp Ningpóban sem, ahol Gabriele Tarquini hibája miatt dőlt el gyorsan, hogy nem lesz újabb Honda-győzelem. Az olasz nagyon elfékezett egy kanyart, a fűről visszatérve pedig nem tudta utolérni társait.

A két futam vasárnap 8.35-kor és 9.35-kor rajtol majd.

Rovatok