Eddig is lehetett már híreket hallani arról, hogy melyik túraautó-csapatok érdeklődnek komolyabban a túraautó-vb és a TCR International Series összevonása, a WTCR iránt, hivatalosan viszont még csak egy fél jelezte nevezését (január 31-én jár le a határidő erre). A Belga Autósport Szövetség (RACB) támogatásával az első hivatalos WTCR-induló a 25 éves belga pilóta, Denis Dupont lett, aki a tavaly a TCR International Seriesben induló Comtoyou Racing Audi RS3 LMS kocsijával versenyez majd.
Nem Dupont lesz a Comtoyou egyetlen versenyzője, ám a csapat még nem közölte, kit, kiket indítanának mellette.
Dupont indítása egyébként nem kis dolog, ugyanis bár a Comtoyou versenyzője lesz, de hivatalosan a belga nemzeti csapatot képviseli, olyan, mintha válogatott lenne. Korábban hasonló támogatást a mostani F1-pilóta, a McLarennél versenyző Stoffel Vandoorne, illetve a hatszoros raligyőztes, háromszoros vb-második Thierry Neuville kapott többek között.
A belga pilóta tavaly három futamot nyert a TCR Benelux sorozatában, a TCR International Seriesben két versenyt vállalt, de nem szerzett pontot.
Update: Még csütörtökön újabb bejelentést tett a Comtoyou, a korábbi Zengő-pilóta Aurélien Panist is leigazolták a 2018-as szezonra.