Index Vakbarát Hírportál

Újabb WTCR-csapatot jelentettek be

2018. január 29., hétfő 19:57

A belga Comtoyou Racing bejelentése után a másik hivatalosan induló WTCR-csapat is belga illetőségű: hétfőn a TCR-sorozatokból ismert Boutsen Ginion Racing közölte, hogy két új Honda Civickel vág neki a 2018-as világkupa-idénynek.

A Boutsen Ginion ismerős lehet Michelisz Norbert kapcsán is, 2016-ban több futamon is kisegítette náluk a végül TCR Benelux-bajnoki címet nyerő Stéphane Lémeret-t. A csapatban 2017-ben Tom Coronel, illetve a Comtoyou-nál már bejelentett Aurélien Panis is indult TCR International Series-futamon a csapatnál 2017-ben.

A csapat egyelőre nem közölte, ki vezeti majd a két Honda Civicet, amit szakértő szerelőcsapat rak majd össze: a korábbi F1-pilóta Thierry Boutsen tanácsadóként dolgozik mellettük, a Boutsen Ginion pedig Formula Le Mans, European Le Mans Series és Le Mans-i 24 órás versenyen is indult már, sportkocsis tapasztalatban tehát jól állnak.

Rovatok