Index Vakbarát Hírportál

Falba nyomás, váltóhiba: Michelisz marokkói hétvégéje nem lett jobb

2018. április 8., vasárnap 20:38 | aznap frissítve

Michelisz Norbert csapattársa, Gabriele Tarquini álomszerű hétvégét hozott Marokkóban, a WTCR szezonnyitóján – az 56 éves olasz a három futamból kettőt megnyert, a két időmérőből is behúzott egyet, és vezeti az összetettet egy versenyhétvége után.

Ezzel szemben Michliesz megjárta a poklot szombaton, és ha olyan rossz nem is lett a vasárnapja, ideálisnak semmiképp sem nevezhetjük a folytatást még úgy sem, hogy az időmérőn megszerzett egy harmadik helyet.

Az ezutáni fordítottrajtrácsos futamon nyolcadiknak indult – a mezőny a szombati futammal ellentétben megúszta a rajtot, sokáig vonatozva mentek csak, de végül két safety car-szakasz felpörgette a versenyt. 

Előbb a Zengő-pilóta Szabó Zsolt pördült meg, majd állt meg a pálya közepén a menetiránnyal szemben – feltehetően törött kormányművel –, majd a mezőny legfiatalabb tagja, a 18 éves Benjamin Lessennes vágta falhoz a Hondáját.

Mindkét újrarajt után főleg a mezőny közepén jöttek izgalmak, a világbajnok Thed Björk például nagyon harcias volt a szintén korábbi világbajnok Rob Huff mögött, és sikerült addig stresszelnie az angolt, amíg az elrontott egy kanyart. Elfékezés közben defektet is kapott Huff, így pont nélkül zárt, ahogy a sokáig Michelisz mögött autózó, a szombati futamot megnyerő Gabriele Tarquini, aki végül a garázsban zárta a futamot. Michelisz nem kockáztatott, Huff visszaesésével nyert egy helyet a rajthoz képest, így hetedikként hat pontot gyűjtött.

Második futamon Michelisz régi riválisa, Yvan Muller azonnal lecsapott a rajtnál: egyből ráhúzta a kormányt a mellőle rajtoló Micheliszre, akit a falnak is nekipréselt. A francia négyszeres világbajnok megúszta egy sima figyelmeztetéssel, Michelisz viszont a harmadik helyről visszaesett az ötödikre – végül itt is ért célba még úgy is, hogy a váltójával is gondok voltak.

A végéig nagyot küzdött a Sébastien Loeb Racing két versenyzőjével, miközben elöl Tarquini simán nyert, mögötte pedig helyet cserélt a két Yvan Muller Racing-versenyző, így végül Muller lett a második, Björk a harmadik.

Zengőéknek nem volt zavartalan hétvégéjük, Szabó a második vasárnapi futamot sem tudta befejezni, Nagy Norbert viszont a 15. helyen zárt.

Egy versenyhétvége után így Tarquini vezeti az összetettet (62 ponttal) a címvédő világbajnok Björk (51) előtt, Michelisz 22 ponttal a nyolcadik. A csapatversenyben Micheliszék csapata, a BRC áll az élen, 4 ponttal előzve a szintén Hyundaiokkal induló Yvan Muller Racinget.

Rovatok