Index Vakbarát Hírportál

Egy manőver, tripla előzés a volt F1-estől

2018. április 17., kedd 12:07

Ugyan Daniel Ricciardo szinte minden nagymenőt megelőzött a vasárnapi Kínai Nagydíjon útban a futamgyőzelme felé, a hétvége manővere mégsem az övé, hanem a Long Beach-i IndyCar-futamról Sébastien Bourdais-é, aki egy csapásra három riválisa mellett ment el.

Az első páros mellett egy lendülettel tette ezt az előzést segítő turbógombbal, ami plusz 60 lóerőt biztosít a kocsinak, majd a külső ívről belüre vágva körözte le Matheus Leistet - mindezt egy annyira fluid, sima menőverrel, ami úgy tűnhet, már-már megrendezett volt.

Csakhogy végül maga a kettős előzés sem volt érvényes, mert a nagy hajrá közben Bourdais átment a boxutca kijáratát jelző vonalon, úgyhogy a versenyigazgatóság arra kötelezte, hogy engedje maga elé a narancs-kék kocsit vezető Scott Dixont.

Később Bourdais ugyan szabályosan is megelőzte Dixont, de aztán Jordan King meglökte, és végül csak a tizenharmadik helyen ért célba.

Rovatok