Index Vakbarát Hírportál

Dermesztő videó Button csapattársának spái bukásról

2018. május 10., csütörtök 12:44

Szombaton tartották az endurance-vb 2018-19-es szuperszezonjának idénynyitóját, amit Fernando Alonso nyert meg két társával az egyik gyári Toyotát vezetve. A leintésig úgy tűnt, a hétvége két legnagyobb balesete ugyanott, ugyanúgy történt: az Eau Rouge-ban hajtott a falba Pietro Fittipaldi (még az időmérőn), majd Harry Tincknell a futamon.

A közvetítés közben lehetett látni Matavos Iszaakjan LMP1-es kocsijának roncsait is – a mentés idejére be is jött a biztonsági autó –, de csak most került elő egy felvétel arról, mekkorát is bukott az SMP Racing orosz pilótája, aki levegőbe is emelkedett az Eau Rouge után a Raidillonban.

A levegőbe emelkedés után legalább két hátraszaltót tett meg a levegőben az orosz, mire a kocsival landolt a szalagkorlátban. Csodával határos módon az orosz sértetlenül szállt ki a kocsiból,  és a későbbi kivizsgálás során sem találtak nála semmi problémát.

Az SMP Racingben indul a WEC-ben Jenson Button is, de ő a csapat másik autóját vezeti majd a Le Mans-i 24 óráson, ahol a korábbi F1-pilóta Vitalij Petrov és Mihail Aljosin társaként indul majd. Spában a két orosz vezette a kocsit felváltva a megszokott háromfős csapatokkal szemben.

via Motorsport

Rovatok