Index Vakbarát Hírportál

Addig büntették Micheliszéket, hogy a 14. hely is bravúr

2018. május 20., vasárnap 09:17

Ahogy az várható volt, a drasztikus teljesítménykiegyenlítő-rendszer módosítás után az eddig domináló Hyundaiok a mezőny közepére, de inkább végére kerültek, a dél-koreai márka legjobbja Michelisz Norbert volt az első zandvoorti időmérőn, a magyar pilóta a 14. helyet szerezte meg – de nem innen rajtol majd a vasárnap délutáni futamon, hiszen az előző hétvégéről hozott magával egy öt rajthelyes büntetést.

A büntetősúlyokkal, hasmagasság-módosítással és motorerő-korlátozással a TCR-t irányító szervezet vezetői a Volkswageneket, Hondákat és Audikat hozták helyzetbe: az első 13 helyből 12-t ez a három modell vitte, a Peugeot csak Aurélien Comte-tal rúgott labdába, a Cuprák, Alfa Romeók és Hyundaiok viszont a pontszerző helyet jelentő rajtkockák közelébe sem kerültek.

A szombati szabadedzéseken még Esteban Guerrieri és Yann Ehrlacher, a Münnich Motorsport két Honda-pilótája diktálta a tempót, a vasárnapi időmérőn viszont már a korábbi világbajnok Rob Huff volt a leggyorsabb Volkswagenjével. Mögötte Ehracher lett a második, az audis Gordon Shedden pedig a harmadik.

Ami a magyarokat illeti, a Zengő Motorsport két pilótája, Nagy Norbert és Szabó Zsolt Dávid a 23. és 26. helyeken zárták a kvalifikációt, Szabó a Nürburgring után Zandvoortban is megtörte a Cupra Leónt, a mentés idejére félbe is kellett szakítani az időmérőt.

A Hyundaiok megfékezésével egyébként elég szorossá sikerült tenni a mezőnyt, egy másodpercen elül volt az első 15, a top 10 végén pedig 4 ezreden belül volt három pilóta is.

Az első zandvoorti futam 16.20-kor indul majd, kisebb csoda kellene ahhoz, hogy magyar pontszerző legyen.

A WTCR első zandvoorti időmérőjének végeredménye

Helyezés Rajtszám Pilóta Csapat Autó Idő Különbség
1. 12 Rob Huff Sébastien Loeb Racing Volkswagen Golf GTI TCR 1:43,945 -
2. 68 Yann Ehrlacher Münnich Motorsport Honda Civic Type R FK8 TCR 1:44,058 +0,113 mp  
3. 52 Gordon Shedden Leopard Lukoil Team Audi RS 3 LMS 1:44,102 +0,157  
4. 69 Jean-Karl Vernay Leopard Lukoil Team Audi RS 3 LMS 1:44,252 +0,307  
5. 63 Benjamin Lessennes Boutsen Ginion Racing Honda Civic Type R FK8 TCR 1:44,340 +0,395  
6. 23 Nathanael Berthon Comtoyou Racing Audi RS 3 LMS 1:44,488 +0,543  
7. 7 Aurélien Comte DG Sport Competition Peugeot 308 TCR 1:44,531 +0,586  
8. 9 Tom Coronel Boutsen Ginion Racing Honda Civic Type R FK8 TCR 1:44,596 +0,651  
9. 22 Frédéric Vervisch Comtoyou Racing Audi RS 3 LMS 1:44,597 +0,652  
10. 86 Esteban Guerrieri Münnich Motorsport Honda Civic Type R FK8 TCR 1:44,599 +0,654  
11. 25 Mehdi Bennani Sébastien Loeb Racing Volkswagen Golf GTI TCR 1:44,671 +0,726  
12. 21 Aurélien Panis Comtoyou Racing Audi RS 3 LMS 1:44,689 +0,744  
13. 20 Denis Dupont Comtoyou Racing Audi RS 3 LMS 1:44,719 +0,774  
14. 5 Michelisz Norbert BRC Racing Hyundai i30 N TCR 1:44,790 +0,845  
15. 15 James Thompson Münnich Motorsport Honda Civic Type R FK8 TCR 1:44,939 +0,994  
16. 10 Gianni Morbidelli Team Mulsanne Alfa Romeo Giulietta TCR 1:44,975 +1,030  
17. 74 Pepe Oriola Campos Racing Cupra León TCR 1:45,102 +1,157  
18. 27 John Filippi Campos Racing Cupra León TCR 1:45,128 +1,183  
19. 11 Thed Björk Yvan Muller Racing Hyundai i30 N TCR 1:45,195 +1,250  
20. 88 Fabrizio Giovanardi Team Mulsanne Alfa Romeo Giulietta TCR 1:45,387 +1,442  
21. 48 Yvan Muller Yvan Muller Racing Hyundai i30 N TCR 1:45,451 +1,506  
22. 70 Mat'o Homola DG Sport Competition Peugeot 308 TCR 1:45,535 +1,590  
23. 8 Nagy Norbert Zengő Motorsport Cupra León TCR 1:45,607 +1,662  
24. 30 Gabriele Tarquini BRC Racing Hyundai i30 N TCR 1:45,622 +1,667  
25. 3 Michael Verhagen Bas Koeten Racing Audi RS 3 LMS 1:45,743 +1,798  
26. 66 Szabó Zsolt Dávid Zengő Motorsport Cupra León TCR 1:46,182 +2,237  
27. 2 Bernhard van Oranje Nassau Bas Koeten Racing Audi RS 3 LMS 1:46,603 +2,658  

Rovatok