Index Vakbarát Hírportál

Michelisz: Életem legkeményebb versenynapja volt

2018. június 25., hétfő 08:01

„A szombati baleset után ilyenkor közel álltam ahhoz, hogy összecsomagoljak és induljak haza, amilyen állapotban volt az autó” – értékelt Michelisz Norbert a WTCR Vila Real-i vasárnapi futamai, egyben saját ötödik és harmadik helyei után. „A csapat nagyon keményen dolgozott, hogy az autó versenyre alkalmas legyen. A legkevesebb, amit ma tehettem, az volt, hogy autóba ülök, és valamit visszaadok nekik egy jó eredménnyel, úgyhogy örülök, hogy a dobogón végeztem.

Ez volt eddigi pályafutásom legkeményebb versenynapja. Boldog és büszke vagyok

– folytatta.

A szombati versenybalesetben szenvedett kézsérüléséről elmondta, hogy amikor vasárnap először autóba ült, 30 másodperc után azon gondolkodott, hogyan mondja meg a csapatnak, hogy nem fog tudni vezetni, mert nem megy a kormányzás, de végül valahogy, a fájdalom ellenére megoldotta.

A magyar pilóta harmadik és ötödik lett, összetettben pedig a hatodik helyen áll. 

Rovatok