Index Vakbarát Hírportál

Szakszerűtlen mentés közben sérült a kétszeres Európa-bajnok magyar kamionja

2018. július 1., vasárnap 20:42

A szombati harmadik és a negyedik helye után a vasárnap nem sikerült túl jól a kétszeres kamion Európa-bajnok Kiss Norbertnek, a Tankpool24 pilótájának ugyanis egy kieséssel és egy hetedik hellyel kellett beérnie vasárnap azután, hogy a vasárnapi időmérőt a harmadik helyen zárta.

Az első futamon, vagyis utána ráadásul meg is sérült a versenykamionja – a futamot a kormánymű hibája után fel kellett adnia, majd a szakszerűtlen vontatás miatt a Mercedes előbb pattogni kezdett, majd leesett a vontatóról, ez pedig extra károkat okozott a járműben, olvasható a pilóta hírlevelében.

A csapatnak kicserélte az emiatt megsérült gumit és kormány-lengéscsillapítót is, de valamilyen rejtett hibát nem találtak meg, így a második futamon – amit hátulról kezdett – csak a kilencedik helyig tudott feljönni, később büntetések után zárt a hetedik helyen.

Szereztünk ugyan néhány pontot, de összességében katasztrofális nap volt. Nem volt szerencsénk, ez a legrosszabb napunk eddig az idei szezonban

– összegzett Kiss, aki három versenyhétvége után az Eb harmadik helyén áll 88 ponttal. Az élen Jochen Hahnnak 137 pontja van, a második Adam Lacko 95 ponttal követi.

A kamion Eb július 13-15. között a Slovakia Ringen folytatódik majd, a WTCR-rel, vagyis Michelisz Norbertékkel együtt versenyeznek majd.

Rovatok