Index Vakbarát Hírportál

Nem tett csodát a kizárás után Michelisz

2018. július 14., szombat 12:34

Az időmérős kizárása után az utolsó előtti sorból kezdett Michelisz Norbert a Slovakia Ring-i első futamon szombat délben, Szabó Zsolt Dávid közvetlenül előle indult a Zengő Motorsport Cuprájában, legjobb magyarként pedig Nagy Norbert a hetedik sorból indult. Az élről Michelisz csapattársa, a kizárást megúszó Gabriele Tarquini indult, a hétvégi újonc, az Alfa Romeóban Gianni Morbidellit váltó Kevin Ceccon viszont a rajtrácson ragadt a felvezető körre.

A mezőny egyik legjobban rajtoló pilótájának tartott Tarquini elszúrta az indulást, a negyedik helyig csúszott vissza, a vezetést így Aurélien Comte vette át a Peugeot-val, mögötte Pepe Oriola (Cupra) és Jean-Karl Vernay (Audi) jöttek. Nagy Dániel két helyet javított a rajt után, és a 12. helyre feljőve már a pontszerzés közelében járt az első kör végén.

Az eredetileg kilenckörös futam második körében Oriola vette át a vezetést, sőt, Comte-ot Vernay is hamar megelőzte, majd az élről kezdő Tarquini is követte. A mezőny végéről induló Hyundaiok közül Yvan Muller és Thed Björk is szépen kapaszkodott fel, Michelisz viszont nem találta a ritmust, amíg két márkatársa a negyedik körben a 15-16. helyeken voltak, addig Michelisz a 22. helyen próbálkozott az előrébb lépéssel.

Az ötödik körben aztán a biztonsági autó érkezése összehúzta a mezőnyt, Frédéric Vervisch Audiját kellett menteni a pálya széléről. A safety carnak Oriola örült legkevésbé, hiszen elég nagy előnyt vesztett el így, de az újraindításnál sikerült az élen maradnia. A verseny távja közben a safety car-szakasz miatt kilencről tizenegy körre nőtt.

A biztonsági autó kiállása után Michelisz is rákezdett, feljött a 19. helyig, de végül kiállt a garázsba, nem volt értelme befejezni a futamot – így tett Szabó is. Nagy Norbert a leintésre feljött a 11. helyre, de végül nem sikerült pontokat szereznie, ahogy a mögötte záró, nagyot hajrázó két Yvan Muller-Hyundainak sem.

Oriola a Cupra első idei futamgyőzelmét gyűjtötte, Fabrizio Giovanardi pedig megszerezte a szezon első pontjait az Alfa Romeónak, remek versenyzéssel az ötödik helyen ért be az olasz pilóta, de a végén még majdnem a negyedik helyet is megszerezte Comte-tól. A dobogóra még Vernay és Tarquini állhatott  fel. Az olasz fel is jött az összetett második helyére, az élen továbbra is Yvan Muller, hiába nem szerzett pontot az első szombati futamon.

Szombaton még két eseménnyel folytatódik a hétvége, 15.10-től jön a második időmérő, majd 19.00-tól a második, fordított rajtrácsos futam, vasárnap pedig 11.45-kör a főfutam zárja a programot.

A WTCR első Slovakia Ring-i futamának végeredménye

Helyezés Rajtszám Pilóta Csapat Autó Idő/Különbség
1. 74 Pepe Oriola Campos Racing Cupra León TCR 11 kör  
2. 69 Jean-Karl Vernay Leopard Lukoil Team Audi RS 3 LMS +1,734 mp  
3. 30 Gabriele Tarquini BRC Racing Hyundai i30 N TCR +2,374  
4. 7 Aurélien Comte DG Sport Competition Peugeot 308 TCR +5,525  
5. 88 Fabrizio Giovanardi Team Mulsanne Alfa Romeo Giulietta TCR +5,773  
6. 68 Yann Ehrlacher Münnich Motorsport Honda Civic Type R FK8 TCR +7,357  
7. 9 Tom Coronel Boutsen Ginion Racing Honda Civic Type R FK8 TCR +7,725  
8. 20 Denis Dupont Audi Sport Team Comtoyou Audi RS 3 LMS +8,190  
9. 21 Aurélien Panis Comtoyou Racing Audi RS 3 LMS +8,993  
10. 23 Nathanaël Berthon Comtoyou Racing Audi RS 3 LMS +9,813  
11. 8 Nagy Norbert Zengő Motorsport Cupra León TCR +11,557  
12. 48 Yvan Muller Yvan Muller Racing Hyundai i30 N TCR +12,383  
13. 11 Thed Björk Yvan Muller Racing Hyundai i30 N TCR +12,594  
14. 70 Mat'o Homola DG Sport Competition Peugeot 308 TCR +13,395  
15. 44 Petr Fulín Fulín Racing Academy Cupra León TCR +13,767  
16. 31 Kevin Ceccon Team Mulsanne Alfa Romeo Giulietta TCR +14,019  
17. 52 Gordon Shedden Leopard Lukoil Team Audi RS 3 LMS +15,569  
18. 27 John Filippi Campos Racing Cupra León TCR +15,856  
19. 12 Rob Huff Sébastien Loeb Racing Volkswagen Golf GTI TCR +22,247  
20. 63 Benjamin Lessennes Boutsen Ginion Racing Honda Civic Type R FK8 TCR +22,917  
21. 25 Mehdi Bennani Sébastien Loeb Racing Volkswagen Golf GTI TCR +24,338  
22. 17 Andrej Studenic Brutal Fish Racing Volkswagen Golf GTI TCR +24,575  
23. 5 Michelisz Norbert BRC Racing Hyundai i30 N TCR +1 kör  
24. 66 Szabó Zsolt Dávid Zengő Motorsport Cupra León TCR +2 kör  
- 86 Esteban Guerrieri Münnich Motorsport Honda Civic Type R FK8 TCR +5 kör  
- 22 Frédéric Vervisch Audi Sport Team Comtoyou Audi RS 3 LMS +8 kör  

Rovatok