Index Vakbarát Hírportál

Befejezi Romano Fenati, aki befékezett az ellenfélnek?

2018. szeptember 11., kedd 11:10

Visszavonulhat a versenyzéstől az olasz Romano Fenati, aki vasárnap, a gyorsaságimotoros-világbajnokság San Marinó-i Nagydíján 200 km/órás sebességnél meghúzta egyik riválisa fékkarját.

A 22 éves Fenati kedden az egyik olasz napilapban azt közölte döntését.

"Mindig azért mentem ki a pályára, hogy nyerjek. Hogy Romano Fenati legyek. De rájöttem, senki nem törődik velem és azzal a fájdalommal, amin keresztül megyek. Így aztán jobb, ha elbúcsúzok. Végeztem a MotoGP-vel, nem indulok többé" - fogalmazott a La Repubblicának a versenyző.

Fenati a Moto2-es futam 23. körében Stefano Manzival szemben követette el a sportszerűtlenséget, ami miatt azonnal kizárták, majd két futamra eltiltották.

A motoros később a Gazzetta.it-nek is interjút adott, ebben viszont már nem mondta ki, hogy befejezi. A kérdésre, hogy a karrierje ezzel véget ért-e, azt felelte:

"Nem tudom. Mondhatok ma valamit, és holnap láthatom máshogy. Most magamban akarom feldolgozni a történteket. Lehet, hogy ez után majd nem akarok visszatérni."

A Motorsport-Total.de-n Fenati azzal magyarázkodott, hogy Manzi a futamon korábban már kétszer meglökte őt.

A pilóta csapata, a Marinelli Snipers közleményben határolódott el Fenati tettétől, azt "megbocsáthatatlannak" nevezte, és elfogadta a büntetést. Egyben jelezte, hogy szerződést bontott a versenyzővel.

Manzi a Gpone.com weboldalnak nyilatkozva azt mondta, Fenati meg akarta őt ölni, és "amit tett, arra nincs mentség", ezért a jövőben nem akar szóba állni riválisával.

Fenati a szezon után készült elhagyni a Marinelli Sniperst, és éppen a Manzit foglalkoztató Forwardhoz, pontosabban a következő szezonban annak alapjaira építkező MV Agustához készült.

Fenati 2012-ben nagy tehetségként érkezett a Moto3-ba, első futamán második lett, a következőt már megnyerte. Hat év alatt 10 versenyen győzött, egyszer második, egyszer harmadik lett a világbajnokságban. Idén lépett feljebb a Moto2-be, sikerek nélkül távozik a szezon alig kétharmadánál. (MTI/Index)

UPDATE: Kedd délután az Olasz Motoros Szövetség (FMI) közölte, hogy bevonta Romano Fenati versenyengedélyét, és szeptember 14-re beidézte kihallgatásra. A licenc nélkül Fenati sehol, semmilyen kategóriában nem versenyezhet.

Rovatok