Index Vakbarát Hírportál

Michelisz motorcsere miatt a mezőny végén, büntetés miatt bukik jó helyet az egyik zengős

2018. október 6., szombat 05:42

Marokkó és Portugália után a szezon harmadik utcai versenyére érkezett a WTCR a kínai Vuhanba, ahol a két pénteki szabadedzés alapján egyértelművé vált, hogy az Audi lehet a hétvége nagy nyertese az új büntetősúlyoknak köszönhetően, a Hyundai, vagyis Micheliszék pedig a zandvoorti nullázás második felvonására készülhetnek az elmúlt három versenyhétvége túl jó teljesítményei miatt.

Éppen ezért Michelisz élt is a lehetőséggel, és ha már úgy tűnt, hogy nem sok esélye van jó hely megszerzésér az időmérőn, motort cserélt, így biztossá vált, hogy a mezőny végéről kezdheti majd az első futamot.

Az utcai pálya miatt a megszokott 30 percesnél 10 perccel hosszabb időmérőn csak bejáratta az új motort, és látszólag már az utolsó két versenyhétvégére spórolt a gumikkal és az autóval, legalábbis nem törekedett a Hyundai által azért elérhető 1:23-as körök közelébe kerülni.

Az élen nagyjából két kérdés volt csak: a hatból melyik Audi nyeri az időmérőt, illetve a hat Audi mellé ki lesz az a négy pilóta, aki bekerülhet a top 10-be. Végül apró meglepetésre az egyik audi kimaradt a top 10-ből, Aurélien Panis csak a 12. lett, míg az időmérőt Jean-Karl Vernay nyerte a Cuprával egész hétvégén eddig jól teljesítő Pepe Oriola, illetve Nathanaël Berthon előtt. A top 10-be öt Audi, egy Cupra, egy Honda, egy Alfa Romeo és a két Peugeot fért be.

Michelisz mellett ketten kaptak még büntetést az első futamra – a Zengő-pilóta Szabó Zsolt Dávid a a remek 13. rajthelyét bukta 10 rajthelyes büntetéssel még az első szabadedzés miatt, amikor nem vette figyelembe a piros zászlót, míg a hondás Ma Csing-hua még a ningpói második versenyen szedett össze 5 helynyi büntetést, a kínai versenyző a 15. helyről került hátrébb.

A top 10-be be nem került két márkát nézve a legjobb volkswagenes Rob Huff volt a 14, a legjobb hyundaios pedig Thed Björk a 17. helyen. Ennél érdekesebb viszont, hogy az első 23 pilóta lényegében 1 másodpercre volt egymástól, Nagy Norbert a 23. helyen 1,036 másodpercre jött a pole-időtől, eléggé összerázódott tehát a mezőny.

Az időmérőt kétszer is meg kellett szakítani piros zászlóval, először fél órával a kezdés után egy rövid időre, amíg a helyére tettek egy gumibálát, amit Gordon Shedden talált el az Audival, közvetlenül azelőtt, hogy kicsúszott volna az egyik kanyarban, majd a márkatárs Berthon állt meg a pálya közepén abban a kanyarban, ahol Shedden korábban eltalálta a bálát. Ekkor még 3 perc volt hátra, amit rövid várakozás után ki is használhattak a versenyzők.

A szombati futam magyar idő szerint 10.00-kor kezdődik, vasárnap hajnali 3-kor jön az újabb időmérő, majd 9.45-től és 11.05-től a két futam.

Helyezés Rajtszám Pilóta Csapat Autó Idő/Különbség
1. 69 Jean-Karl Vernay Leopard Lukoil Team Audi RS 3 LMS 1:22,846  
2. 74 Pepe Oriola Campos Racing Cupra León TCR +0,044 mp  
3. 23 Nathanaël Berthon Comtoyou Racing Audi RS 3 LMS +0,063  
4. 20 Denis Dupont Audi Sport Team Comtoyou Audi RS 3 LMS +0,113  
5. 52 Gordon Shedden Leopard Lukoil Team Audi RS 3 LMS +0,143  
6. 22 Frédéric Vervisch Audi Sport Team Comtoyou Audi RS 3 LMS +0,158  
7. 68 Yann Ehrlacher Münnich Motorsport Honda Civic Type R FK8 TCR +0,340  
8. 31 Kevin Ceccon Team Mulsanne Alfa Romeo Giulietta TCR +0,355  
9. 7 Aurélien Comte DG Sport Competition Peugeot 308 TCR +0,404  
10. 70 Mat'o Homola DG Sport Competition Peugeot 308 TCR +0,410  
11. 86 Esteban Guerrieri Münnich Motorsport Honda Civic Type R FK8 TCR +0,476  
12. 21 Aurélien Panis Comtoyou Racing Audi RS 3 LMS +0,513  
13. 66 Szabó Zsolt Dávid* Zengő Motorsport Cupra León TCR +0,522  
14. 12 Rob Huff Sébastien Loeb Racing Volkswagen Golf GTI TCR +0,660  
15. 55 Ma Csing-hua** Boutsen Ginion Racing Honda Civic Type R FK8 TCR +0,699  
16. 25 Mehdi Bennani Sébastien Loeb Racing Volkswagen Golf GTI TCR +0,805  
17. 11 Thed Björk Yvan Muller Racing Hyundai i30 N TCR +0,809  
18. 48 Yvan Muller Yvan Muller Racing Hyundai i30 N TCR +0,823  
19. 42 Timo Scheider Münnich Motorsport Honda Civic Type R FK8 TCR +0,925  
20. 27 John Filippi Campos Racing Cupra León TCR +0,931  
21. 30 Gabriele Tarquini BRC Racing Hyundai i30 N TCR +1,012  
22. 9 Tom Coronel Boutsen Ginion Racing Honda Civic Type R FK8 TCR +1,013  
23. 8 Nagy Norbert Zengő Motorsport Cupra León TCR +1,036  
24. 5 Michelisz Norbert*** BRC Racing Hyundai i30 N TCR +1,826  
25. 88 Fabrizio Giovanardi Team Mulsanne Alfa Romeo Giulietta TCR +2,014  

* Szabó Zsolt Dávid az első szabadedzésen kapott büntetése miatt 10 hellyel hátrébbről kezd

** Ma Csing-hua még ningpóból hozott magával 5 rajthelyes büntetést

*** Michelisz Norbert motorcsere miatt a mezőny végéről kezdi a futamot

Rovatok