Index Vakbarát Hírportál

Tassi és Michelisz odatette magát Barcelonában, 3 magyar a top 10-ben

2018. október 20., szombat 12:35

A TCR Európa-kupa barcelonai szezonzárójának három magyar szereplője közül egyértelműen a hondás Tassi Attila zárt jobb pénteken a két szabadedzésen – a TCR International Series 2017-es ezüstérmese az első edzést a negyedik helyen zárta, a másodikat viszont megnyerte.

A M1RA-pilóták, vagyis Michelisz Norbert és Nagy Dániel pénteken inkább keresték az ideális beállítást, amit a forgalom is nehezített – a barcelonai hétvégére összesen 32-en neveztek, ami jvóal a megszokott létszám fölött volt. Michelisz 14. és 9., Nagy pedig 16. és 14. helyeket szerzett, de ami fontosabb, hogy a második edzésre mindketten közelebb kerültek az élmezőnyhöz. Ráadásul a mezőny erejét mutatja, hogy Nagy a második edzésen úgy lett 14., hogy a 10. helyről csak 43 ezredmásodperc választotta el.

Péntekről szombatra viszont nagyot léptek előre a Hyundaiok, és így a M1RA is, az időmérő első, 20 perces szakasza végén Michelisz az ötödik, Nagy pedig a kilencedik helyen állt, így simán továbbjutottak, ahogy a nyolcadik Tassi is. A leggyorsabb pilóta nem volt meglepetés, a büntetősúlyok miatt elég kedvező helyzetből induló, az összetettet vezető Mikel Azcona zárt az élen, mögötte az angol bajnokságból beugró Ashley Sutton zárt, majd három Hyundai, Dusan Borkovic, Kris Richard és Michelisz jöttek egy hármas Honda-sor előtt.

Azconának az is jó hír volt, hogy a bajnokság második helyén álló Jean-Karl Vernay csak a 13. lett, így mindkét futamot a pontszerző helyeken kívülről kezdi majd meg.

A második, 10 perces szakaszt Tassi csapattársa, Josh Files nyitotta az élen Hondával Azcona, Borkovic és Michelisz előtt – közöttük 3 századmásodperc volt csak. A 10 percbe a többségnek még két mért kör belefért, amivel páran élni is tudtak: Tassi  csapattársát előzve ugrott az élre, Nagy Dániel pedig a 11. helyről ugrott vissza a top 10-ben, egészen a nyolcadik helyig. Michelisz végül az ötödik helyről indul majd.

A szombati futam 17.30-kor rajtol majd, a szezon utolsó versenye vasárnap 15.55-kor kezdődik.

A TCR Európa-kupa barcelonai időmérőjének első 10 helyezettje

  1. Tassi Attila – Honda
  2. Josh Files – Honda
  3. Mikel Azcona – Cupra
  4. Dusan Borkovic – Hyundai
  5. Michelisz Norbert – Hyundai
  6. Ashley Sutton – Volkswagen
  7. Kris Richard – Hyundai
  8. Nagy Dániel – Hyundai
  9. Mike Halder – Honda
  10. Peter Tering – Hyundai

Rovatok