Index Vakbarát Hírportál

Michelisz-dobogó Szuzukában

2018. október 28., vasárnap 05:15

Nem úszta meg koccanás nélkül a túraautó-világkupa mezőnye a második, fordított rajtrácsos futam rajtja után, Esteban Guerrieri Hondája kötött ki a sóderágyban rögtön az elején, ezért egy körre érkezett is a biztonsági autó. Guerrieri Mehdi Bennani Volkswagenjével ért össze, mielőtt kicsúszott volna.

A negyedik helyről induló Michelisz Norbert megtartotta pozícióját a rajt után, az élen viszont egyből gyors helycsere volt, Rob Huff előzte meg Pepe Oriolát már az első kanyar előtt. A safety car távozása után Michelisz majdnem gondba került, elmért egy kanyart és Aurélien Panis Audija szúrt be mellé kis híján, de nem sokkal később, még a harmadik körben ő használta ki Denis Dupont hibáját, és jött fel a harmadik helyre.

Michelisz egyből üldözőbe is vette a Huff, Oriola párost, akiket a hetedik körre utol is ért – illetve inkább csak Oriolát, aki kicsit leszakadt a 2012-es világbajnok Huff mögül –, de újabb előzésre nem volt erő a Cuprához képest 50 kilóval nehezebb Hyundaiban, de a Slovakia Ring-i futamgyőzelme után így is újra dobogóra állhatott a sima győzelmet arató Huff és Oriola mögött. A mezőnyben a 10. helyről induló Kevin Ceccon jött fel nagyot, ő a hatodik helyen zárt.

Tarquini kezében a vk-cím

Az élről rajtoló Alfa Romeo-pilóta Kevin Ceccon elizgulta a rajtot, és gyorsan visszaesett a negyedik helyre, ahonnan a második körre azért visszanyert két pozíciót, miközben a vezetést Tarquini vette át tőle. Nem sikerült jól a rajt Michelisz Norbertnek sem, aki a 7. helyről a 11. helyig csúszott vissza, de gyorsan visszaküzdötte magát a pontszerző helyekre, de addigra elment mellette Yvan Muller és Esteban Guerrieri is.

Az élen ezután nem is jött sok izgalom, a mezőny közepében viszont ádáz csata ment minden pontszerző helyért, főleg a 8-11. helyeken, utóbbit egy időre ismét Michelisz kapta meg, miután Huff egy kisebb lökés után megelőzte.

Ceccon nem hagyta annyiban az első helyért menő harcot, és a hetedik kör elején megelőzte Tarquinit, miközben kiderült az is, hogy Ceccon picit kilógott a rajtrácson felfestett helyéről, így 5 másodperc büntetést szedett össze – ekkora előnyt kellett volna kiharcolnia öt kör alatt, de ez nem sikerült neki, így a futamgyőzelem visszaszállt Tarquinire.

Közben hátrébb sem csillapodtak a kedélyek, az első vasárnapi futamon kieső Guerrieri tartotta fel a mezőnyt, az argentin mögött a teljes kocsisor összeállt, ami komoly lökdösődéseket eredményezett – ezekben többnyire Michelisz is benne volt a sikán környékén, ami miatt kisebb előrelépés után újra a 11. helyen találta magát.

Az utolsó három kör őrült kavarodást hozott: előbb Pepe Oriola kapott áthajtásos büntetést a sikán folyamatos levágása miatt, amivel a hatodik helyét bukta, majd Guerrieri mellett húzott el több pilóta, csak hogy aztán a nagy tülekedésben összeakadjanak a sikánban. Michelisz és Muller is visszaesett, de végül Oriola büntetésével a kilencedik helyen zárt.

A futamot Ceccon büntetésével Tarquini nyerte, Ceccont még a peugeot-s Aurélien Comte is megelőzte így minimális különbséggel, ők lettek a dobogósok. A futam után elég sok koccanást vizsgáltak a versenybírók, de végül csak az amúgy is elég hátul végzett Esteban Guerrierit büntették 10 másodpercre.

Szuzukai sikereivel Tarquini 39 pontos előnnyel várja a november 16-18. közötti makaói szezonzárót, az olasznak 291 pontja van, mögötte Yvan Muller jön 252-vel, majd Thed Björk 238-cal, tőle már csoda kellene a bajnoki címhez. Michelisz 212 ponttal a hetedik, a dobogótól 26 pont választja el.

A WTCR második szuzukai futamának végeredménye

Helyezés Rajtszám Pilóta Csapat Autó Idő/Különbség
1. 12 Rob Huff Sébastien Loeb Racing Volkswagen Golf GTI TCR 23:21,959
2. 74 Pepe Oriola Campos Racing Cupra León TCR +1,444 mp  
3. 5 Michelisz Norbert BRC Racing Hyundai i30 N TCR +1,938  
4. 21 Aurélien Panis Comtoyou Racing Audi RS 3 LMS +7,685  
5. 30 Gabriele Tarquini BRC Racing Hyundai i30 N TCR +8,984  
6. 31 Kevin Ceccon Team Mulsanne Alfa Romeo Giulietta TCR +9,418  
7. 7 Aurélien Comte DG Sport Competition Peugeot 308 TCR +11,749  
8. 25 Mehdi Bennani Sébastien Loeb Racing Volkswagen Golf GTI TCR +12,186  
9. 68 Yann Ehrlacher Münnich Motorsport Honda Civic Type R FK8 TCR +13,894  
10. 48 Yvan Muller Yvan Muller Racing Hyundai i30 N TCR +14,127  
11. 22 Frédéric Vervisch Audi Sport Team Comtoyou Audi RS 3 LMS +14,594  
12. 11 Thed Björk Yvan Muller Racing Hyundai i30 N TCR +14,760  
13. 20 Denis Dupont Audi Sport Team Comtoyou Audi RS 3 LMS +15,960  
14. 69 Jean-Karl Vernay Leopard Lukoil Team Audi RS 3 LMS +17,632  
15. 18 Tiago Monteiro Boutsen Ginion Racing Honda Civic Type R FK8 TCR +18,135  
16. 42 Timo Scheider Münnich Motorsport Honda Civic Type R FK8 TCR +19,010  
17. 23 Nathanaël Berthon Comtoyou Racing Audi RS 3 LMS +19,803  
18. 52 Gordon Shedden Leopard Lukoil Team Audi RS 3 LMS +20,603  
19. 9 Tom Coronel Boutsen Ginion Racing Honda Civic Type R FK8 TCR +21,176  
20. 70 Mat'o Homola DG Sport Competition Peugeot 308 TCR +21,646  
21. 8 Nagy Norbert Zengő Motorsport Cupra León TCR +23,111  
22. 27 John Filippi Campos Racing Cupra León TCR +1 kör  
23. 16 Luigi Ferrara Team Mulsanne Alfa Romeo Giulietta TCR +2 kör  
Kiesett 66 Szabó Zsolt Dávid Zengő Motorsport Cupra León TCR +8 kör  
Kiesett 86 Esteban Guerrieri Münnich Motorsport Honda Civic Type R FK8 TCR Köridő nélkül

A WTCR harmadik szuzukai futamának végeredménye

Helyezés Rajtszám Pilóta Csapat Autó Idő/Különbség
1. 30 Gabriele Tarquini BRC Racing Hyundai i30 N TCR 11 kör
2. 7 Aurélien Comte DG Sport Competition Peugeot 308 TCR +1,577 mp
3. 31 Kevin Ceccon Team Mulsanne Alfa Romeo Giulietta TCR +2,024
4. 25 Mehdi Bennani Sébastien Loeb Racing Volkswagen Golf GTI TCR +3,140
5. 21 Aurélien Panis Comtoyou Racing Audi RS 3 LMS +3,674
6. 12 Rob Huff Sébastien Loeb Racing Volkswagen Golf GTI TCR +13,728
7. 22 Frédéric Vervisch Audi Sport Team Comtoyou Audi RS 3 LMS +18,296
8. 11 Thed Björk Yvan Muller Racing Hyundai i30 N TCR +19,963
9. 5 Michelisz Norbert BRC Racing Hyundai i30 N TCR +20,694
10. 69 Jean-Karl Vernay Leopard Lukoil Team Audi RS 3 LMS +23,015
11. 18 Tiago Monteiro Boutsen Ginion Racing Honda Civic Type R FK8 TCR +23,259
12. 27 John Filippi Campos Racing Cupra León TCR +23,660
13. 42 Timo Scheider Münnich Motorsport Honda Civic Type R FK8 TCR +24,238
14. 9 Tom Coronel Boutsen Ginion Racing Honda Civic Type R FK8 TCR +24,639
15. 70 Mat'o Homola DG Sport Competition Peugeot 308 TCR +27,312
16. 52 Gordon Shedden Leopard Lukoil Team Audi RS 3 LMS +27,956
17. 8 Nagy Norbert Zengő Motorsport Cupra León TCR +28,654
18. 74 Pepe Oriola Campos Racing Cupra León TCR +37,050
19. 86 Esteban Guerrieri Münnich Motorsport Honda Civic Type R FK8 TCR +39,948
20. 23 Nathanaël Berthon Comtoyou Racing Audi RS 3 LMS +1 kör
21. 48 Yvan Muller Yvan Muller Racing Hyundai i30 N TCR +1 kör
Kiesett 68 Yann Ehrlacher Münnich Motorsport Honda Civic Type R FK8 TCR +5 kör
Kiesett 20 Denis Dupont Audi Sport Team Comtoyou Audi RS 3 LMS +6 kör
Kiesett 16 Luigi Ferrara Team Mulsanne Alfa Romeo Giulietta TCR +6 kör
Nem indult 66 Szabó Zsolt Dávid Zengő Motorsport Cupra León TCR -

Rovatok