Index Vakbarát Hírportál

Újabb döntő a ralikrossz-vb-n Szabótól

2019. május 26., vasárnap 17:38

Szezonbeli második legjobb hétvégéjén van túl a ralikrossz-vb-n induló Szabó Krisztián, aki az idénynyitó abu-dzabi forduló után a vb negyedik állomásán, Silverstone-ban is döntőbe jutott.

Jól indult a szombat Szabónak, hiszen a két kvalifikációban előbb hetedik, majd hatodik helyet szerzett, amivel a Q2 után a negyedik helyen állt, a vasárnapi selejtezőkben viszont kissé visszaesett egy 15. és egy 8. hellyel, de így is bejutott az elődöntőbe, ahonnan harmadik helyen ment tovább élete második vb-döntőjébe.

Ott nem tudott bravúrt elérni, a korán kieső Lian Doran előtt végezve ötödik lett a hatfős döntőben, de a hétvégén 15 pontot gyűjtve második legeredményesebb hétvégéjét hozta össze, amivel kilencedik az összetettben. A silverstone-i WRX-futamot Timmy Hansen nyerte, az összetettben is ő vezet 88 ponttal, mögötte a testvére, Kevin Hansen (84) majd Andreas Bakkerud (77) jönnek, Szabó 50 ponttal áll.

Rovatok