Végtelen groteszk irónia van abban, hogy a világ leghalálosabb motorversenyének tartott Isle of Man TT (Tourist Trophy) pályájának célegyenese pont egy temető mellett halad el, sőt, a főtribünről pont ezt lehet látni a pálya mellett.

Nem véletlen persze az imént használt jelző, az Isle of Man TT és a Manx Grand Prix helyszíneként használt man-szigeti utcai pálya 1911 óta a 2019-es TT végéig már 259 áldozatot követelt csak a versenyzők közül, ehhez jön még hozzá 15 pályabíró, néző, és egyéb körülmények között meghalt ember élete. A leghalálosabb év 2005 volt, akkor összesen 11-en maradtak ott a pályán –

Részben ezek miatt is viszonylag nagy az egyetértés a man-szigeti futamokat kívülről figyelők, a versenyek rajongói és résztvevői között, hogy aki rajthoz áll a Man-szigeten, azzal nincs minden teljesen rendben.

Az igazat megvallva, amikor a rajtvonalon állok, és lenézek a Bray Hillről, arra gondolok, hogy mi a fenét is csinálok itt éppen, tuti megőrültem. Azt hiszed, hogy tudod, mire vállalkoztál, de mindig van valami váratlan, amikor egykerekezel kigyorsításkor, vagy áthajtasz egy kereszteződésen. Nincs két egyforma kör, mindig jön egy széllökés vagy egy bukkanó az úton, ami ledob az addigi ívedről

– mondja a kihívásokról a 24-szeres Isle of Man TT-győztes John McGuinness, a versenyek egyik legnagyobb alakja, akinél többször csak Joey Dunlop tudott nyerni, 26-szor.

„Az ember végigzúz 270-nel a célegyenesen, aztán felvált még egyet, és még gyorsabban száguld le a hegyről. Isten tudja csak, hogy mit csinálunk, de pont ez a kihívás, és hát ezért fizetnek minket.

Hálát adok, amikor eljön a péntek, és egy kocsmában ülhetek

– folytatja a 47 éves McGuinness, aki szerint szó sincs arról, hogy a motorosokból hiányozna a félelem. Nagyon is megvan bennük, de épp attól jók, hogy képesek azt legyőzni, és belevetni magukat az ismeretlenbe.

Az ismeretlent pedig szó szerint kell venni, a 60,725 km-es pályát ugyanis lehetetlen tökéletesen megtanulni, és a már említett szél és egyenetlen útfelületek miatt nincs is értelme ideális ívről beszélni. Az már csak plusz nehezítés, hogy a kört teli tankkal kezdik meg, ami ahogy fogy, úgy változtatja meg a motor viselkedését. Ha esik, az is döntően számíthat, ahogy az út fölé belógó fák is, egy-egy száraz folt ugyanis végzetes lehet a vizes aszfalthoz alkalmazkodó motorosoknak.

Hogy az életveszélyt némileg csökkentsék, az újoncokat buszos túrával viszik végig a pályán, ahol többek között a korábbi versenyző, Richard Quayle próbálja meg nekik felsorolni az összes kritikus pontot, amiből 60 km-en akad elég. Quayle 2003-ig versenyzett, amikor egy kanyart a vártnál gyorsabban vett be a motorjával. 260-as tempónál kapta el vállal a falat, rengeteg csontja eltört, kivették a lépét, de túlélte. Akkor fogadta meg, hogy a versenyzésnek annyi számára, marad a pályaismertetésnél.

Nem véletlen, hogy amikor a Sports Illustrated 2003-ban írt a versenyről, 60 km rettegésnek nevezte a pályát. Joggal, hiszen a Man-szigeten

olyan dolgok is megtörténnek, amiket előzetesen elképzelni sem tud az ember.

A sziget vonzereje már az 1900-as évek legelején is az volt, hogy nincs rajta sebességkorlátozás, így azok a motorosok (és autósok), akik nem tudtak pályát megfizetni tesztelésre, a Manre mentek gyakorolni. Akkoriban sem volt biztonságos a verseny, de ahogy a motorok elkezdtek gyorsulni, a helyzet csak rosszabbodott – 1911 óta átlagosan két versenyző hal meg évente csak az Isle of Man TT-n, ahol manapság már a 300 km/h fölötti sebesség sem ritka.

ezt Peter Hickman állította fel 2018-ban, ezzel ez lett a világ leggyorsabb versenypályája, amellett, hogy a leghalálosabb is.

Sajnos a halálesetek pedig rettentő változatosak. Néha egymással ütköznek a motorosok, néha lerepülnek egy szikláról egy elszámított kanyarban, vagy parkoló autóba, esetleg a pálya széli oszlopba rohannak bele, és nem ritka az sem, hogy bukás közben a pálya mellett ácsorgó nézőket ölik meg.

„Teljes békében kell lenned önmagaddal, tudnod kell, mit csinálsz, és el kell fogadnod, hogy adott esetben egy dobozban visznek haza” – mondta az Isle of Man TT-ről az a David Jefferies, aki 2002-ben elsőként teljesítette a kört 18 perc alatt. Jefferies egy évvel később, a 2003-as verseny egyik edzését már nem élte túl, Suzukija egy olajfolton megcsúszva csapódott egy falba, a motoros pedig szörnyethalt.

A motorja továbbcsúszva elkaszált egy telefonpóznát, az amiatt elszabadult vezetékek pedig rátekeredtek a mögötte jövő motoros, Jim Moodie nyakára. Moodie csodával határos módon túlélte, még este kiengedték a kórházból, másnap pedig már újra motoron ülve folytatta a versenyt.

Olyan is volt, aki 200 km/h fölötti sebességnél ütközött egy madárral, ami átütötte a sisak plexijét, és koponyatörést okozott neki. „Még vagy 30 métert mentem tovább egyenesen, csak utána borultam fel. Nem fájt, de amikor megpróbáltam kifújni az orromat, agy-gerincvelői folyadék jött ki az orromon” – mesélte a horrorisztikus esetről Thomas Montano. Amikor a kórházban kivágták az overalljából, a tarkója mögött találták meg a kilapított galambot. Ő viszont túlélte.

De nem mindenki ilyen szerencsés, főleg nem az állatokkal. A verseny egyik talán lebizarrabb balesete még 1986-ban történt, amikor az egyik bukott motoroshoz érkező mentőhelikopter megzavart egy épp legelésző lovat, ami pont a versenypálya felé indult meg. Ahogy az útra ugrott, elcsapta egy motoros, aki azonnal meg is halt.

Amint ezekből a szörnyűségekből látszik, a fő probléma, hogy a 60 kilométer hosszú, közterületen fekvő pályát szinte meg sem próbálják biztosítani. Ami a pálya mellett van, az a pálya része. Egy részét képtelenség is, falvak között, házak mellett visz az út.

A versenyt övező kultikus lelkesedés miatt, ahogy eddig, úgy ezután sem várható változás, az Isle of Man TT-t nem fogják betiltani. Egyedül abban lehet reménykedni, hogy a lehető legkevesebb halálos tragédia történik a jövőben.

Források: Motorsport Magazine | Sports Illustrated | Jalopnik