Index Vakbarát Hírportál

Márquez érinthetetlen, már az 50. MotoGP-győzelménél jár

2019. augusztus 4., vasárnap 16:02

A spanyol Marc Márquez nyerte a MotoGP Cseh Nagydíját Brnóban, és ezzel ő lett a negyedik olyan motoros, akinek legalább 50 futamgyőzelme van a legmagasabb kategóriában.  A Honda pilótája idei hatodik futamgyőzelmét szerezte.

A Cseh Nagydíj esőzés miatt a tervezettnél később startolt el, a rendezők megvárták, hogy felszáradjon a pálya, így a versenyzőknek sem kellett gumit cserélniük. 

Márquez mindjárt a start után az élre állt, Dovizioso (Ducati), Rins (Suzuki) és Miller (Ducati) üldözte a világbajnoki címvédőt. Ők négyen egy másodperccel elszakadtak a többiektől.

Márquez nem adta át az első helyet, de 10. kör után még közel voltak Doviziósóék, ezután kezdte leszakítani őket, másfél másodperccel ment előttük. A spanyol a végére három másodperce növelte az előnyét, Dovizioso megtartotta a második helyet, Miller viszont helyet cserélt Rinsszel. 

„Nagyon koncentrált voltam az elejétől, az egyes kanyarban még volt pár vizes volt, de úgy döntöttem, hogy bekezdek, és tartom a ritmusomat. Láttam, hogy Dovizioso mögöttem van. Csak nyomtam, és amikor már csak 10-11 kör maradt, eljötte az ideje, hogy még jobban nyomjam" – nyilatkozta Márquez győzelme után.

Rovatok