Index Vakbarát Hírportál

2,5 hónap után vesztett 1 pontot Michelisz

2019. szeptember 27., péntek 15:48

Hosszú idő után végre döntés született a WTCR egy, még a portugáliai versenyhétvégére visszanyúló ügyében: a túraautó-világkupa akkori hétvégéjén több pilótát is kizártak, amiért az autójában a motor pillanatokra megengedettnél nagyobb erőt adott le. A kizárt pilóták között volt Frédéric Vervisch, Jean-Karl Vernay és Tom Coronel – utóbbi esetében nem fellebbeztek, mert nem pontszerző helyről zárták ki, és mert a fellebbezést főként a másik két érintett autóját szolgáltató Audi Sport szorgalmazta.

Az ügyben a meghallgatás nem sokkal a legutóbbi WTCR-versenyhétvége előtt történt, az ítéletet viszont csak most hozták nyilvánosságra: mind Vervisch, mind Vernay kizárását visszavonták. Vervisch ezzel egy 20., vagyis nem pontszerző helyet kapott vissza, Vernay viszont nagyon is jól járt a sikere fellebbezéssel: egy tizedik, illetve egy ötödik helyet kapott vissza, amivel az összetett 12. helyére ugrott fel.

Az újra módosított eredmények alapján Michelisz Norbert vesztett egy pontot, mert Vernay a harmadik portugáliai versenyen a magyar túraautós elé került vissza

– így Michelisz előnye 15 pontra csökkent a bajnokság második helyén álló Esteban Guerrieri előtt. Michelisz így 246 ponttal áll, Guerrieri 231-gyel jön, a harmadik Yvan Mullernek pedig 230 pontja van.

A hivatalos indoklás szerint az előírásokban egy 100Hz-en működő rendszernek kell rögzíteni a motor erőleadását, a Nemzetközi Automobil Szövetség viszont ez 1000Hz-es módszerrel tette meg, és bár a másik rendszer szerint is túl nagy erőt adott le a két kérdéses Audi motorja, a fellebbezés során az Audi sikerrel jelezte, hogy a motorerő-görbe a sportszabályok, és nem a technikai szabályok alá tartozik, és azon szabályrendszer szerint a kizárás túl szigorú ítélet volt.

A WRT csapat 30, a Comtoyou Racing pedig 15 ezer eurós büntetést kapott, de mindkét összeget felfüggesztették 2 évre.

A túraautó-világkupa október 26-27-én Szuzukán folytatódik majd.

Rovatok