Index Vakbarát Hírportál

Eldőlt, Alonso visszatér az Indy 500-ra

2019. december 7., szombat 10:53

Úgy fest, hogy nem vesz részt egy hosszabb bajnokságban sem a kétszeres F1-világbajnok Fernando Alonso 2020-ban, legalábbis az éppen a januári Dakar-ralira készülő spanyol annyit árult csak az a Nemzetközi Automobil Szövetség párizsi díjátadóján, hogy szinte biztosan visszatér az Indianapolis 500 versenyre, aminek megnyerése a fő célja a 2020-as évben.

Egyelőre a Dakarra való készülés élvezi a prioritást, úgyhogy nem fordítok túl nagy energiát arra, hogy letárgyaljam az Indy 500 dolgait, de a célom az, hogy visszatérjek a versenyre jövőre. Ez az, amit meg akarok nyerni, és a lehető legjobban fel akarok rá készülni

– mondta a spanyol pilóta a Motorsport.com kérdésére Párizsban.

Az, hogy még nincs fix csapata Alonsónak, felveti a lehetőséget, hogy nem a McLarennel indul majd a 104. Indianapolis 500-on, és ezt maga is elismerte. Ugyanakkor nem tulajdonított túl nagy jelentőséget annak, hogy 2019-ben csúnyán leégett az önerőből indulni szándékozó McLaren, ami végül a rajtrácsra sem tudta odatenni Alonsót, nem hog a győzelmi esélyt biztosította volna neki.

Ha Alonso nem a McLarennel szerződik le, a legvalószínűbb, hogy az Andretti csapathoz igazolhat a versenyre – velük indult 2017-ben, bár egy andrettis nevezéshez a csapat motorszállítójától, a Hondától is kellene egy igen, már pedig Alonso és a japán cég kapcsolata egyáltalán nem felhőtlen annak köszönhetően, hogy Alonso még az F1-ben hevesen kritizálta a Honda motorjait.

Alonso Toyotával vág majd neki a 2020-as, Szaúd-Arábiába visszatérő Dakar-ralinak, ami után ezek szerint az Indy 500-ra készüléssel tölti majd az idejét. Ha megnyerné azt a versenyt, a sporttörténelem második pilótája lenne, aki elhódítani a motorsportos Triplakoronát, vagyis megnyerné a Monacói Nagydíjat, a Le Mans-i 24 órás versenyt és az Indy 500-at is. Ez korábban csak Graham Hillnek sikerült.

Rovatok