Index Vakbarát Hírportál

Ijesztő bukás döntötte el Amerika legkeményebb autóversenyét

2020. február 18., kedd 08:35

Eső miatt csak hétfőn, egy nap csúszással tudták megtartani az egyik legnépszerűbb amerikai autóversenyt, a Daytona 500-at. A szuperfutam újra a várt izgalmakat hozta, majdnem 500 mérföld, azaz 800 kilométer után is csak megtippelni lehetett, ki lesz a győztes. Két kör sem volt már hátra, amikor még mindig ádáz előzgetés folyt az első helyért, klasszikusnak ígérkezett a befutó.

Az utolsó kör utolsó pár száz méterére lett csak háromesélyes a verseny, Danny Hamlin, Ryan Blaney és Ryan Newman ment a győzelemért. Newman vezetett, Blaney támadta, de még Hamlin is versenyben volt, amikor Blaney hátulról picit meglökte Newmant, akinek az autója beszitált, és a falnak csapódott, onnan vissza az út közepére. Hamlin és még öten kikerülték, az utána jövőknek viszont már nem sikerült, telibe találták a felboruló Newmant. Bőven 300 kilométer/óra fölött száguldhattak ekkor az autók.

Hamlin a mindössze úgy 100 méterre lévő célvonalig legyorsulta Blaneyt, és győzött. Newman kilencedikként csúszott át a célon, autója a tetején állt meg. A versenyzőt kórházba szállították, sérülései súlyosak, de nincs életveszélyben. 

Hamlin egymás után másodszor, összesen harmadszor nyert Daytonában, végül hivatalosan a célfotó döntött közte és Blaney között. A  harmadik helyet Chris Buescher szerezte meg. 

A futam felvezetésénél, még vasárnap, a tervezett versenynapon megjelent Donald Trump amerikai elnök is. Hétfőn már nem volt ott, de Twitteren megnyilvánult a leintés után, Newmanért aggódott egy tweetben.

Rovatok