Index Vakbarát Hírportál

Akasztófahurkot tettek a NASCAR fekete versenyzőjének garázsába

2020. június 22., hétfő 09:05

Akasztásnál használt kötélhurkot találtak a NASCAR afroamerikai versenyzőjének, Bubba Wallace csapatának garázsában. A NASCAR azonnal vizsgálatot indított az ügyben.

A NASCAR egyetlen fekete pilótája, Wallace nemrég sikeresen kampányolt azért, hogy tiltsák be a versenyeken a rabszolgaság és a rasszizmus szimbólumának is tekinthető konföderációs zászlót.

A NASCAR vasárnap jelezte, hogy az alabamai Talladega Superspeedway Wallace-ékhoz tartozó garázsában találták meg a kötélhurkot.

„Dühösek és felháborodottak vagyunk, nem mondhatjuk el elég erősen, hogy mennyire komolyan vesszük ezt a szörnyű cselekedetet. Azonnal nyomozást indítottunk, és mindent megteszünk azért, hogy azonosítsuk azt a személyt, vagy személyeket, akik felelősek ezért, majd rögtön kizárjuk őket a sportból” – áll az autós versenysorozat közleményében. A NASCAR azt is írta, hogy a sportágukban nincs helye a rasszizmusnak, mindenki számára nyitott.

Rovatok