Index Vakbarát Hírportál

Közel százmillió euró a Formula–1 vesztesége a járvány miatt

2020. november 6., péntek 12:47

A koronavírus-járvány okozta gazdasági válság az autósportba is begyűrűzött: a Formula–1-ben ugyan rendeznek futamokat, de a pénzügyi veszteségek tetemesek.

A Liberty Media közleménye szerint a harmadik negyedévben (július–szeptember) a Formula–1 közel 90 millió eurós veszteséget könyvelhetett el. Összehasonlításképp: 2019-ben ugyanebben a negyedévben 27 millió eurós nyereséget termelt a száguldó cirkusz.

A sorozat összbevétele is jelentősen csökkent: tavaly a harmadik negyedévben 536 millió euró volt, idén csak 506 millió euró. A második negyedévben – amikor a pandémia miatt egyáltalán nem rendeztek versenyeket – elért számok még megdöbbentőbbek:

a Formula–1 bevétele mindössze 20 millió euró volt – 2019-ben ugyanebben a negyedévben 525 millió euró volt.

A Liberty Media a veszteségeket „a zárt kapus versenyhétvégéknek, a megváltozott versenynaptárnak és bizonyos jövedelmek felosztásának” tudta be. A Formula–1 televíziós és szponzori szerződésekből is jóval kevesebb bevételt ért el, sőt, előfordult olyan is, hogy a sorozat fizetett egy-egy versenypályának a rendezésért. Chase Carey, az F1 ügyvezető igazgatója ennek ellenére büszke kollégáira.

Hihetetlenül büszkék vagyunk arra, ahogyan a Formula–1 közössége reagált a kihívásokra, és biztonságosan vissza tudtunk térni a versenyzéshez – idézi a Liberty Media közleménye az ügyvezető igazgatót.

A koronavírus-járvány miatt március helyett július 5-én rajtolt el a 2020-as Formula–1-es idény, amelynek záró, 17. futamát december 13-án rendezik Abu-Dzabiban. Az eddigi 13 versenyt követően az összetettben a címvédő Lewis Hamilton vezet 282 ponttal, megelőzve mercedeses csapattársát, Valtteri Bottast (197 pont) és Max Verstappent (162 pont). Legközelebb jövő hétvégén, Törökországba látogat az F1 mezőnye.

(Borítókép: Valtteri Bottas Imolában. Fotó: Joe Portlock/Getty Images)

Rovatok