Index Vakbarát Hírportál

Michael Schumacher fia jövőre debütál a Formula–1-ben!

2020. december 2., szerda 09:24

A Formula–1-es Haas istálló hivatalos oldalán jelentette be, hogy Nyikita Mazepin mellett Mick Schumacher lesz a másik versenyzője a 2021-es idényben.

A Haas tegnap jelentette be, hogy Nyikita Mazepin lesz az egyik versenyzője a 2021-es idényben. Az amerikai istálló nem is várt sokáig az orosz csapattársának megnevezésével: szerdán reggel közölte, hogy Michael Schumacher fia, Mick ül majd a másik autóban a következő szezonban.

A Ferrari akadémiáján nevelkedett Mick Schumacher jelenleg a Forma–2-ben versenyez, nem is akárhogy: az utolsó, bahreini futam előtt – amelyet a hétvégén rendeznek – 14 pont az előnye az összetettben. Az idei szezonban 10-szer állhatott a dobogóra, Monzában és Szocsiban pedig annak tetejére is.

Nagyon örülünk, hogy Micket köszönthetjük a csapatunkban. A Formula–2-es bajnokság minden versenyzőnek jó ugródeszka, az idei év pedig a sorozat történetének egyik legerősebb idénye. Mick több futamot is megnyert, dobogós helyezései voltak, mindezt egy olyan évadban, amikor kivételes tehetségek voltak a mezőnyben. A teljesítménye alapján kiérdemelte, hogy bemutatkozhasson a Formula–1-ben is – mondta a Haas csapatvezetője, Günther Steiner.

Mick Schumacher 2015-ben a németországi ADAC F4-sorozatban kezdett versenyzeni, majd a FIA Formula–3 európai szériájában, amelyet 2018-ban megnyert. Ezt követően, 2019-ben került a Ferrari akadémiájára, és debütált a Formula–2-ben. 

A hétszeres világbajnok Michael Schumacher fia jövő hétvégén, az Abu-Dzabi Nagydíj első, pénteki szabadedzésén tesztelheti a Haast.

Mick Schumacher a 47-es rajtszámmal fog versenyezni. Elmondása szerint a négy és hét a két kedvenc száma, illetve ha összeadja édesanyja, testvére, édesapja és saját születési napjának számait, akkor 47-et kap végeredményként.

(Borítókép: Mick Schumacher ünnepli Forma–2-es győzelmét a Hungaroringen. Fotó: Andrej Isakovic/AFP)

Rovatok