Index Vakbarát Hírportál

Michelisz Norbert elvállalná a második számú pilóta szerepét is

2021. augusztus 16., hétfő 13:13

A hétvégén rendezik a túraautó-világkupa (WTCR) magyarországi fordulóját, amelyen négy magyar versenyző is ott lesz a rajtrácson. A 2019-es bajnok Michelisz Norbert mellett Tassi Attila és Boldizs Bence magában a WTCR-ben lesz érdeket, míg Nagy Dániel az elektromos Európa-kupában, a Pure ETCR-ben méreti meg magát a Hungaroringen. Az esemény előtti sajtótájékoztatón mind a négy pilótát kérdezhették az újságírók.

Elsőként mindannyian arról meséltek, milyen jó érzéssel tölti el őket, hogy a nézők visszatérhetnek a lelátókra. Boldizs Bence számára ez lesz az első alkalom wtcr-esként, hogy közönség előtt versenyezhet, elmondása szerint egyik nagy álma válhat valóra ezzel.

Tavaly jól szerepelt hazai pályán, a fordított rajtrácsos futamon pole pozícióból indulhatott, emlékezete szerint amikor anno kiderült erről a hír, egyből arra gondolt, milyen jó is lett volna ezt nézők jelenlétében átélni.

A Zengő Motorsport Driver's Academy pilótája a csalódást keltő szezonkezdetről is beszélt, szeretné visszaépíteni az elvesztett önbizalmát, akár már azzal, hogy bejut a Q2-be, erre pedig a Hungaroring a legalkalmasabb pálya.

Michelisz Norbert számára is különleges jelentéssel bír a mogyoródi aszfaltcsík, az első, 2011-es hétvégét pedig életre szóló élményként említette, amikor második lett az első futamban. A tavalyi forduló nem is tetszett neki, elmondása szerint egy kollektív tesztnapra emlékeztette, akkor jött rá, mit is jelent neki a szurkolók jelenléte. Idén szeretne legalább egy futamot nyerni a Hungaroringen, bár azt nem tudja pontosan, hogy ez mennyire reális célkitűzés, mindenesetre akkor biztosan csalódott lesz, ha még a dobogó sem jön össze.

Az összetett pontversenyben 6. helyen álló Tassi Attila vérmes reményekkel várja a Hungaroringet, tavaly feküdt a pálya a Hondáknak, szeretnének arra a teljesítményre építeni, ő pedig a dobogóért harcolna.

Nagy Dániel  tavaly a TCR Europe-ban versenyzett, amelynek nem volt magyar fordulója, a WTCR-ben azonban 2018-ban szabad kártyásként is dobogóra állhatott, és most is szeretné ezt átélni. 

Úgy fogalmazott: lehet, hogy hazabeszél, de szerinte a Hungaroringnek majdnem egyedülálló a hangulata világszerte, és szerencsésnek érzi magát, hogy részesülhetett a magyar drukkerek szeretetáradatában.

Célként az összetettbeli dobogót jelölte meg, ami nem lesz egyszerű, hiszen még mindig csak ismerkedik az autóval, amivel 0 km-t tudott tesztelni a szezon előtt, ráadásul eddig csak olyan pályán ment, amit nem ismert.

A pilóták szinte egyöntetűen a célegyenes végén található 1-es kanyart jelölték meg kedvenc pályarészként, Nagy például alig várja, hogy mintegy 250 km/h-s sebességgel vetődjön be oda a majdnem kéttonnás elektromos autóval. Boldizs és Tassi a négyes kanyart is szeretik, ami meglehetősen tempós, de emelkedik és emiatt beláthatatlan, de pont ezért élvezetes. Abban is egyetértettek, hogy a pályaismeret komoly előnyt adhat nekik, ami a középső, technikás szakaszon lehet perdöntő.

Tassi és Michelisz a csapatukon belüli hierarchiáról is beszélt, előbbi leszögezte, hogy egyelőre ez a téma nem került elő, hiszen a hondások szorosan követik egymást a tabellán.

A Hyundait hajtó Michelisz is azt mondta, hogy még ők sem értekeztek erről, de mivel ő csapatember, ha kell, szívesen beáll a sorba és támogatja az első számúvá tett versenyzőt, hiszen két éve ő is a társak segítségével lett bajnok.

Hozzátette, reméli, hogy a Hungaroringen felszállóágba kerül, és ha majd aktuális lesz ez a megbeszélés, addigra ő lehet az, akit a többiek segítenek.

Rovatok