Index Vakbarát Hírportál

Balesetet szenvedett Carlos Sainz, helikopterrel vitték kórházba

2023. január 10., kedd 11:51

A kilencedik szakasz rajtja után balesetet szenvedett a Carlos Sainz, Lucas Cruz spanyol kettős kedden a Szaúd-Arábiában zajló Dakar-ralin, a négyszeres Dakar-győztes pilótát kórházba kellett szállítani, így az Audi párosa feladta a versenyt.

A szervezők közleménye szerint a szakasz ötödik kilométerénél a páros versenyautója orral ért földet egy dűne mögött, felborult, Sainz pedig mellkasi fájdalmakra panaszkodott, ezért helikopterrel a rijádi kórházba vitték. A navigátor komoly sérülés nélkül megúszta az esetet.

A 60 éves Sainz először még meg akarta várni a műszaki segítségnyújtást, és folytatni szerette volna a Dakart, később azonban fájdalmai miatt letett erről.

A kétszeres ralivilágbajnok, a Dakaron legutóbb 2020-ban győztes Sainz idén az első szakaszt megnyerte, két napig vezetett is az összetettben, de ezt követően különböző okokból egyre hátrébb szorult, s mostanra már nem volt versenyben az összetett sikerért.

MTI

Rovatok