Index Vakbarát Hírportál

Miért repeszt valaki kamionnal száz felett a sivatag közepén?

2023. március 22., szerda 19:13

A 2023-as Dakar-ralin a Qualisport Racing csapatában egy magyar egység is végigment a kamionos mezőnyben. A Kovács Miklós, Czeglédi Péter, Ács László trió első Dakarján vett részt, bár korábban az Africa Eco Race-versenyen (amely nagyjából a klasszikus Párizs–Dakar-útvonalon fut) már két győzelmet bezsebelt a csapat. Kovács Miklós pilóta és Ács László fedélzeti szerelő az Index Sportcast vendégei voltak.

Végeláthatatlan sivatag Szaúd-Arábiában, brutális sárlavinák, kíméletlen sziklás terep. A 2023-as Dakar-rali szervezői megígérték, hogy a világ legkeményebb terepraliját állítják össze – a Qualisport Racing versenyzői szerint ez sikerült nekik.

Az Africa Eco Race kamionos kategóriáját a múltban két ízben megnyerő, a világ összes jelentős sivatagi futamát megjárt alakulat először szerepelt a Dakar-ralin, amely komoly leckét adott a csapatnak. A második szelektív szakaszon kiemelkedő eredményt produkáltak, a kategória 10. helyén végeztek, később azonban komoly megpróbáltatások vártak az alakulatra. Az ötödik szakasz végén meghibásodott a Scania Qualisport Hyena hajtóműve, és a javítási munkálatok miatt kénytelenek voltak három szakaszt kihagyni.

Miután az Experience-értékelésben újra csatlakoztak a mezőnyhöz, a 11. szakaszon kardántörés hátráltatta a különítményt, ami újabb kihagyott szakaszokhoz vezetett. A csapat a nehézségek ellenére sem adta fel legfőbb tervét, azt, hogy eljuttatják a magyar nemzeti lobogót Dammamba, a Dakar-rali céljába.

Az Index Sportcastben Kovács Miklós, a Qualisport Racing pilótája és Ács László fedélzeti szerelő meséltek arról, hogy

(Borítókép: Ács László és Kovács Miklós. Fotó: Kaszás Tamás / Index)

Rovatok