Index Vakbarát Hírportál

Posztumusz közzétették Ken Block utolsó leforgatott filmjét

2023. december 7., csütörtök 15:47

Idén januárban az egész autós társadalmat megrázta a Gymkhana videóival és cipőmárkájával elhíresült Ken Block tragikus halála. Azonban most megjelent egy új videója, amit eddig még nem láthatott a nyilvánosság.

Tavaly év végén még egy kalandot forgatott az 55 éves korában meghalt Block Mexikóban, és most meg is érkezett a videó. 

A hivatalos nevén Electrikhana Two: Mexico City című filmben a Hoonigan csapat korábbi pilótája nem kegyelmez a gumiknak. 

A helyszín Mexikóváros, Ken Block pedig az Electrikhana című epizódban már látott, kétmotoros, 671 lóerős elektromos Audi S1 Hoonitron volánja mögé ül, melyet kifejezetten erre a célra épített a német gyártó – írja a Totalcar.

Ken Block 2005-ben kezdte meg autóversenyzői karrierjét, rögtön az első évben elnyerte az év újonca címet a Rally America bajnokságában. A World Rally Championshipnek (WRC) is versenyzője volt, valamint több címet szerzett ralikrosszban az X Games nevű extrémsport-versenyen.

Ken Block a ralizás mellett a YouTube-on is aktív volt. A nevéhez köthető a Gymkhana-videósorozat, amelyben különféle kaszkadőrmutatványokat hajtott végre. Látványos videói többmilliós megtekintéseket értek el.

Rovatok