Index Vakbarát Hírportál

Losonczy Levente először nyert futamot a túraautós Európa-kupában

2024. május 19., vasárnap 19:31

Losonczy Levente nyerte a túraautós Európa-kupa Zolderben rendezett második fordulójának második futamát vasárnap.

A 21 éves versenyző menedzsmentjének közleménye szerint a Honda Civickel induló pilóta a szombati időmérő edzésen 10. lett, így a vasárnap rendezett második – részben fordított rajtrácsos – viadalon a pole-pozícióból rajtolhatott.

Losonczy a startnál veszített néhány pozíciót, ezt követően viszont nagyszerű előzésekkel és egyik riválisának hibáját is kihasználva visszaállt az élre, majd egy biztonsági autós szakasz után az újraindításnál is meg tudta őrizni a vezető pozíciót, és pályafutása során először nyert futamot a kategória Európa-bajnokságának számító sorozatban.

Losonczy két forduló után 78 ponttal az összetett hetedik helyén áll. A sorozat két hét múlva a Salzburgringen folytatódik, írja az MTI.

Rovatok