Peches rajt után szép felzárkózást mutatott be Molnár Martin az F4 Middle East Championship dubaji állomásának első futamán, ennek gyümölcsét azonban nem tudta learatni, mert a verseny piros zászlóval történő leintése megfosztotta őt az első rajthelytől.
Szombaton rendezték az első futamot az F4 Middle East Championship harmadik fordulójában Dubajban. A rendkívül poros, ránézésre inkább raliverseny helyszínére hasonlító pályán Molnár Martin mindkét időmérő edzésen a 12. helyet érte el a 28 fős mezőnyben, azaz innen kezdhette az első versenyt.
A rajt utáni első kanyarban az Evans GP magyarját egy másik versenyző kitessékelte a pályáról, emiatt a bukótéren át, az erre kijelölt útvonalon kellett visszatérnie.
Az incidens miatt Molnár Martin öt helyet veszített, és a 17. helyről volt kénytelen megkezdeni a felzárkózást, amit nehezített, hogy két teljes kört sem tudott megtenni a mezőny, mielőtt egy baleset miatt bement a pályára a biztonsági autó.
A safety car mögött több mint 10 percet töltöttek a pilóták – ez egy 28 perces futamon rengeteg –, aztán amikor elengedték a mezőnyt, Martin a 15. helyről támadott. Noha ezúttal egy teljes kör sem telt el a következő biztonsági autós fázisig, a Hungarian Motorsport Academy (HMA) versenyzője ennyi idő alatt is három helyet javított.
A folytatás kevesebb mint 4 perccel a vége előtt következett, és csupán két körig tartott, ekkor ugyanis az egyik versenyző a rázókőre hajtva szó szerint elrepült a pálya leghosszabb egyenesében, a versenyirányítás a hatalmas baleset miatt pedig piros zászlóval vetett véget a futamnak.
Martin számára ez hatalmas balszerencse volt, hiszen a piros zászló megjelenésekor már újabb két helyet javítva a 10. pozícióban haladt, és amennyiben itt intik le, az övé lett volna a pole pozíció a második, fordított rajtrácsos futamra.
Ám a szabályok szerint ilyen esetekben az utolsó befejezett kör végeredményét kell alapul venni, Martin így a 11. helyen zárta a versenyt, miközben ismét a legjobb lett az Evans GP négy versenyzője közül.
Az időmérőben nem volt ennél sokkal több, a csapattal is kielemeztük, Martin legfeljebb egy tizedet tudott volna találni. Az eső versenyen aztán sokat csatázott és nagyot versenyzett, ami kifejezetten tetszett. Más megközelítésre van szükség a beállítások terén, ezért holnapra merészet állítunk, és elmegyünk abba az irányba, amibe az első két versenyhétvégén is mentünk. Ebben persze benne van a veszély, hogy nagyon alulkormányzott lesz az autó, de igyekszünk arra is megoldást találni
– tekintett előre Kiss Pál Tamás, a Motorsport Talent Management (MOTAM) sportszakmai vezetője, egyben Martin coacha és mentora.
„Az időmérőben valóban nem volt több, a futam pedig kicsit balszerencsésen alakult. Kiraktak az egyes kanyarban, ami után nagyon hátraestem. Innen sikerült felzárkózni a 10. helyre, de ismét pechem volt, hiszen végül 11.-ként rangsoroltak a piros zászló miatt. A fordított rajtrácsos pole utolsó pillanatos elvesztésénél azonban jobban bosszantott, amikor az egyik ellenfelem sérült első szárnnyal úgy védekezett ellenem, mintha az élete múlna rajta. Itt rengeteg időt veszítettem” – értékelt Molnár Martin.