Index Vakbarát Hírportál

Könnyfakasztó dráma a paraatlétika-vb ötezres döntőjében

2015. október 27., kedd 11:21

A katari paratatlétikai világbajnokságon drámai módon végződött az egyik ötezres döntő. A brazil Odair Santos a táv nagy részében vezetett, de a hőségtől összeomlott, és végül még érmet sem szerzett a világbajnoki címvédő.

A látássérült Santos a T11-es kategória döntőjében jelentős, jó 150 méteres előnyt hozott össze vezetőjével, de az utolsó körre teljesen elkészült az erejével. Már az utolsó kétszázon is bajban volt, egyre lassabban futott, majd a célegyenes elején összeomlott és elesett, ekkor előzte meg a chilei Christian Valenzuela, aki végül meg is nyerte a versenyt a 35 fokban.

Óriási dráma a paraatlétikai világbajnokságon

Santos összeszedte magát, feltápászkodott, de újra elesett, ekkor a kanadai Jason Dunkerley is elfutott mellette. A brazil nem adta fel, de még nem volt vége az agonizálásnak, harmadszor is a földre került, és ezzel a dobogót is elbukta, a japán Vada is előtte ért célba. Santos csak negyedik lett, ahogy beért a célba, megint összerogyott.

A brazilt erőfeszítéseiért ovációban részesítette a közönség, de ez nem pótolhatott egy érmet. Az O Globónak nyilatkozó kísérő, Carlos Antonio dos Santos is elsírta magát, amiért nem sikerült dobogóra állniuk.

A meleg más futókat is megviselt, három futó fel is adta a versenyt Santosék futamában.

Rovatok