Az év elején még legjobban jegyzett magyar sakkozó, Rapport Richárd tökéletes partit játszott a múlt vasárnap befejeződött hollandiai szupertornán. Wijk aan Zee-ben meglepő újításokat választva legyőzte a világbajnok Magnus Carlsent.
Óriási bravúrról beszélünk, regnáló világbajnokot 13 éve nem vert magyar sakkozó; akkor a vb-döntőben Lékó Péter játszott Vlagyimir Kramnyikkal, és noha kétszer is megadásra késztette riválisát, a bajnoki cím végül az orosznál maradt. Egyébként is csak hatan voltak a múltban – köztük Portisch Lajos és Ribli Zoltán olimpiai bajnokok –, akik képesek voltak arra a bravúrra, mint Rapport.
Az előzmények jól érzékeltetik, mit ért el a 20 éves nagymester. A pozitívumokat ezzel azonban nagyjából ki is merítettük.
Rapport ugyanis mást nem vert meg, igaz, a későbbi győztes amerikai So ellen volt egy nagyon jól felépített játszmája, de a végén kihagyta a nyerő lépést, a riválisa ezt könyörtelenül kihasználta.
A szaksajtó áradozott Rapportról – három év után kapott meghívást ismét –, miközben ő még szeptemberben arról panaszkodott, hogy senkitől nem kap segítséget. Nem is Magyarországon él, hanem Belgrádban lakik a feleségével.
Összességében nem meglepő, hogy volt négy veresége, és csak a 13. helyet tudta elérni a rangos torna végére, egyedül a holland Van Welyt utasította maga mögé, aki örökös szereplője a versenynek, a meghívását azonban nem a pontszámának vagy partijainak köszönheti, hanem mert holland.
A magyar sakkozó ezzel a szerepléssel veszített a pontszámából, a 2700-as kritikus szint alá süllyedt, miközben a legjobbak már a 2800-as álomhatáron is túl járnak. Carlsen mellett még hárman (So, Caruana és Kramnyik) ennek a szűk elitnek a tagjai, de sokan lőtávolon belül vannak. Korábban csak egy-egy klasszis tudott átmenetileg 2800 fölé lépni, a trendek azt mutatják, hogy ez már nem egyszeri kiváltság lesz.
Rapport – miután sok pontot veszített a januári produkciójával –, még épp ötvenedik a világranglistán, Almási Zoltán a 47., Lékó Péter pedig a 49. helyen áll. Mindannyian 2700 Élő-pont alatt járnak, magyar sakkozók hasonlóan gyenge világranglista-helyezésére még soha nem volt példa.
Hogyan lehetne érzékeltetni, mekkora a különbség az élmezőny tagjaihoz képest, mekkora a mostani lemaradás? A korábbi kapitány, Kállai Gábor segítségét kértük.
„Az Élő-pontszámok segítenek objektíven mérni, közel 15 százalékkal jobb, azaz eredményesebb sakkozók azok, akik 2800 felett vannak, mint a mieink.
És
sajnos a mieink közül egyikük sincsen a pályája csúcsának közelében.
Rapportot ismerve nem olyan végzetesen nagy ez a hullámzás, mert az elvesztett Élő-pontszámát a győzelemre törő stílusának köszönhetően visszaszerezheti néhány tornán. Almási és Lékó esetében, akik az általam vezetett 2002-es olimpiai ezüstérmes csapat tagjai is voltak, hosszabb ideje tartó stagnálásról, vagy inkább lassú lejtmenetről beszélhetünk. Ráadásul, őket már nem hívják nagy tornákra, nem annyira érdekes a stílusuk, a játékuk, mert a folyamatosan pezsgésben lévő sportágban egyre fiatalabb játékosok jönnek megannyi új ötlettel, izgalmas megoldással. Elgondolkodtató, hogy Almási úgy lehet a magyar ranglistán első, hogy ideje jelentős részét már a civil élete tölti ki, autók tuningolásával foglalkozik. Központilag felépített, eredményes utánpótlás-nevelés mellett a 40 éves nagymestert már több fiatalnak meg kellett volna előzni. Ezt a feladatot nem lehet az erősen korlátozott forrássokkal rendelkező egyesületekre delegálni” – értékelt a nagymester.
Az ijesztő tendenciát alátámasztotta még néhány adattal Kállai.
Magyar klubcsapat például már hosszú évek óta nem indult a Klubcsapatok Európa Kupájában, itt régebben volt esély a végső sikerre is.
Probléma van a hazai egyéni és csapatbajnokságokon történő részvétellel is. Lékó például Európa több ország csapatbajnokságán is gyakran szerepel, itthon viszont már 20 éve semelyik egyesület színében nem ült asztalhoz. Lékó mellett a válogatottból Almási, valamint Balogh az elmúlt hat évben egyszer sem indult el a magyar egyéni bajnokságon, így a reményteljes fiataloknak esélyük sincsen velük összekerülni, tőlük valós versenyhelyzetben tanulni.
Ezek a cseppet sem építő jellegű versenyszokások már a reményteljes fiataljainkhoz is átgyűrűztek, hiszen
„Gledura Benjámin győzelme Anand felett ugyan pozitív jel, bejárta a hazai sajtót tavaly februárban, korosztályos világbajnokságán ő sem mérette meg magát. Az alsóbb korosztályokban, a 12 év alatti korcsoportokban, főleg a fiúmezőnyben kétségbe ejtő, hogy nem is tudnék senkit mondani, akinek ott lett volna a helye, és esélye is lett volna, annyira nem megfelelő az utánpótlás. A Polgár-lányokról, Lékóról, Almásiról, vagy Rapportról és Gleduráról 10-12 éves korukban vagy némelyikükről már sokkal korábban tudhattuk, hogy legalább válogatott szintű játékosok lesznek.
A fiútehetségek hiánya néhány év elteltével a férfiválogatott folyamatos hanyatlását, majd összeroppanását vetíti előre.
A lányoknál szerencsére jobb a helyzet, hogy csak a Tapolcán versenyző 9 éves Gaál Zsókát említsem, aki korosztálya kiemelkedő tehetsége, illetve a kicsit idősebb, 16 éves Marjanovic Annamária is bizonyára hamarosan bekerül a válogatottba.”
A férfimezőnyben enyhén szólva is figyelmeztető jel a korábbi kapitány szerint, hogy 2007 óta nincs világbajnokjelöltünk. Sőt, az egyik leginkább odavezető úton, a FIDE Grand Prix-sorozatában, sem a női, sem a férfi szekcióban már hosszú ideje egyetlen magyar versenyző sem tudta magának kivívni a szereplés jogát.
A nagy és jelentős meghívásos nemzetközi tornák is rendre magyar nélkül zajlanak le mind a két nemnél.
Kállai szomorúan megállapította, a magyar egyéni élsakkozás az utóbbi években eltűnt a nemzetközi porondról és bár van néhány ígéretes tehetségünk, nem látszik az esély, hogy ők képesek lennének megállítani a felgyorsuló amortizációt. Bár a női sakkozás eredményessége az utóbbi években nem vetekedhetett a férfiakéval, a szakág belső tartalékai miatt a jövőt illetően nekik mégis valamelyest jobbak az esélyeik.
Ezek a súlyos problémák akkor mélyültek el, amikor a Magyar Sakk Szövetség (MSSZ) nem áll rosszul anyagilag, sőt. Az elmúlt években a szövetség összesen több mint egymilliárdos állami juttatást kapott, ami a 2000-es évek eleji évi tízmilliós támogatáshoz képest óriási ugrás.
Seszták Miklós 2011-es munkába állásakor azt ígérte – akkor még nem volt miniszter, de a KDNP alelnöke igen -, hogy a válogatott kerettagok jelentős mértékű havi apanázst kapnak. A legfelső kategória félmilliós, de van 300 ezres is. Cserébe játszaniuk kell a válogatottban, nem fordulhat elő, hogy nem a legerősebb összeállításban megy az ország egy olimpiára.
Mégis előfordult: Lékó Péter ugyanis nem játszott a tavalyi olimpián, nélküle lett 15. Magyarország. A 2014-es második hely után ez komoly visszaesés volt, de a pozíció a realitást tükrözte.
Ráadásul nem volt konkrét magyarázat, miért nem ült asztalhoz Lékó. Ezt már akkor sérelmezték a sakkozásban élők, köztük Portisch Lajos, a Nemzet Sportolója is. A rosszul sikerült olimpián már nem a miniszter vezette a szövetséget, hanem az unokatestvére, Seszták Tamás.
Polgár Judit akkor nem mondott le, decemberben a Facebookon jelentette be, hogy elköszön a férfi válogatott szövetségi kapitányi posztjától. A Magyar Idők arról írt január elején, hogy a szövetség ezt a hírt egyáltalán nem kommentálta, mint ahogy az sem látható, ki lenne, ki lehetne az utóda. A lapban az olimpia után fejtette ki álláspontját Portisch Lajos is.
Remélem, nem marad következmény nélkül az olimpiai kudarc, az illetékesek, a szövetségi vezetői megteszik az ilyenkor lehetséges egyetlen lépést.
Az eléggé egyértelmű célzás ellenére azonban semmi sem változott.
Az olimpiai bajnok Portisch 2011-ben felajánlotta a szakmai segítségét – nyilván érezte, hogy megrekedt valami –, de az éljátékosok nem kértek belőle. Így azon már meg sem lepődhetünk, hogy egykori csapattársa, Ribli Zoltán Ausztriában dolgozik, ott kértek a tudásából, itthon nem. Ő – akár Portischsal együttműködve – rendszert tudna alkotni, ehhez megvan a tudása és a tekintélye, régebben is volt már kapitány.
Vannak tiszta hangok még az utolsó pillanatban is, de ha nem lesznek sürgős és átfogó változások, a komoly hagyományokkal és eredményekkel rendelkező magyar sakkozás menthetetlenül elsüllyed.
„Az eredmények, a számok, a világranglisták és emellett az általános és sikeres sporthagyományoknak ellentmondó gyakorlat, például a bajnokságoktól vagy még inkább a magyar válogatottól történő távolmaradás, mind, mind elkeserítő. Most, amikor az állam nagyvonalúsága a sportágnak már évek óta történelmi esélyt kínál, nem szabadna itt tartanunk.”
A Magyar Sakk Szövetség véleményére is kíváncsiak voltunk, milyen programok indultak el az egymilliárdból, miért nincs indok Lékó távolmaradására, miért nincs reakció Polgár Judit lemondására. A kérdéseinkre nem kaptunk választ.
Borítókép: Sakkozók a Széchenyi Gyógyfürdőben - Fotós: Francois LE DIASCORN / Getty Images Hungary