Index Vakbarát Hírportál

25 éve nem volt ilyen torna, mégse örül mindenki őszintén

2017. március 24., péntek 08:48

Huszonöt éve nem volt olyan rangos sakkverseny Budapesten, ami jelenleg is zajlik a Bálnában.

Szabó László kereken száz éve, márciusban született, kézenfekvő volt, hogy az emléke előtt tisztelegve róla nevezik el.

Szabó az egyik legnagyobb magyar sakkozó, az 1936-os nem hivatalos olimpián nemcsak az aranyérmes magyar csapat, hanem az egész mezőny legjobbja. Olimpiákról emellett van még két ezüstérme (1937 és 1966), eközben a háború alatt volt munkaszolgálaton, hadifogságba esett, de a két évszám jól mutatja, mekkora klasszisa volt a sportágnak.

Szabó László unokaöccse, Szabó András felajánlott 1 millió versenyzési támogatást a versenyen legígéretesebben szereplő gyerekeknek és fiataloknak. A versenyt a következő években már csak amiatt is érdemes megrendezni, mivel Szabó András ezt az ifjúsági támogatást a következő öt esztendőben is biztosítani fogja.

Révész Máriusz kerékpározásért és aktív kikapcsolódásért felelős kormánybiztos, aki emellett a Budapesti Sakkszövetség elnöke is, nemcsak méltó emléket szeretett volna állítani, hanem egy hagyományt is igyekszik újjáéleszteni.

A nyolcvanas években a Budapesti Tavaszi Fesztivál égisze alatt rendezett sakkversenyek a térség legnagyobb versenyei közé tartoztak, megesett, amikor több mint ötszázan játszottak a Budapest Sportcsarnokban.

A Fővárosi Önkormányzat biztosította a Bálnát, ami ideális helyszín egy ilyen versenynek, Révész támogatókat szerzett. Az ötmilliós díjalapnak köszönhetően 40 ország 345 játékosa - köztük 37 nagymester - méri össze tudását a vasárnapi eredményhirdetésig.

A verseny nyílt, de három erősségű csoportot hoztak létre, a legjobbaknál a lett Igor Kovalenko (2672) és az izraeli Tamil Nabaty (2649) rendelkezik a legmagasabb pontszámmal, de csak egy ponttal van lemaradva a harmadik kiemelt, a magyar válogatott Berkes Ferenc.

Az ötödik forduló után Berkes Ferenc 4,5 ponttal a 10. helyen áll, de csak egy ponttal van lemaradva az első helyen álló nagymestertől, Borisz Szavcsenkótól. A második hármas holtverseny alakult ki, ők fél ponttal gyűjtöttek kevesebbet az éllovasnál, de az igazi izgalmak még csak most jönnek.

Révész reméli, hogy a következő évben sikerül még erősebb versenyt rendezni, és már a legjobb magyarok is asztalhoz ülnek.

Kiemelte ugyanakkor, hogy nagyon sok magyar versenyző örül, hogy utazás nélkül végre Budapesten is ilyen erős nemzetközi mezőnyben tudnak játszani, hiszen a résztvevők közel fele külföldről érkezett, és végre Budapesten is van olyan nagy torna, amin teljesíteni lehet a mesteri- nagymesteri normákat.

„Szerettem volna megmozdítani egy kicsit az állóvizet, szeretném segíteni a hazai játékosok fejlődését. Sokan látják, hogy baj van az utánpótlás nevelésével. Kell végiggondolt stratégia, hatékony forrásfelhasználás és jó versenyek. Bár vannak arra utaló jelek, hogy nem mindenki örül őszintén ennek a sikeres versenynek, én már azt javasoltam a sakkszövetség elnökének, hogy jövőre a csehekhez hasonlóan rendezzünk egy hazai GP-sorozatot. Biztos vagyok benne, hogy a Magyar Sakkszövetség felhívására lennének önkormányzatok, akik hajlandóak lennének helyszínt biztosítani és hozzájárulni a megfelelő díjalap megteremtéséhez is. Ha sikerülne minden évben négy ilyen erős versenyt rendezni Magyarországon, az rövid időn belül érezhetően pozitív hatással lenne a magyar sakkozásra.” - magyarázta.

A verseny 9 fordulós, a Bálnában ingyen látható, a partik fél öttől kezdődnek.

Borítókép: Bődey János / Index

Rovatok