Index Vakbarát Hírportál

Kaszparov visszatér

2017. július 6., csütörtök 13:23

Tizenkét évvel pályafutásának befejezése után visszatér Garri Kaszparov, a legendás orosz sakkozó.

Az 54 éves nagymester augusztus 2. és 12. között az egyesült államokbeli St. Louisban indul el egy tornán szabadkártyával. A tízfős mezőny rapid- és villámpartikat játszik majd.

"Izgalmas lesz visszatérni, én magam sem számoltam ezzel" - mondta minden idők legjobbja, aki 1985-ben, a moszkvai világbajnoki döntőben 13-11-re legyőzte nagy riválisát, Anatolij Karpovot, majd 1986-ban, 1987-ben és 1990-ben is megvédte címét.

Kaszparov egyedülálló rekordként 1985-től 2006-ig folyamatosan vezette a nemzetközi szövetség (FIDE) ranglistáját. Ő volt az, akinek Élő-pontszáma elsőként került 2800 fölé, ezzel megdöntve Bobby Fischer rekordját.

Visszavonulása, azaz 2005 márciusa után társadalmi mozgalmat hozott létre az oroszországi demokrácia védelmére, és a Kreml politikája ellen tiltakozó tüntetéseket szervezett. 2007-ben megpróbálkozott az indulással az elnökválasztáson, 2014-ben pedig sikertelenül indult a FIDE-elnökségért Kirszan Iljumzsinovval szemben. (MTI)

Rovatok