Index Vakbarát Hírportál

Lövöldözés tört ki a Fradi volt és jelenlegi biztonsági emberei közt

2015.10.24. 10:36 Módosítva: 2015.10.24. 11:36

A Blikk szerint gumilövedékkel mellkason lőtték szerda este az FTC biztonsági emberét. 

F. Pál, a Blikk szerint vallomásában azt mondta, az Sz. Ferenc meghívására érkezett a házba. Sz. évekig a Fradi biztonsági főnöke volt, hivatalos megnevezésben szurkolói koordinátor. A lap azt írja, bár korábban jóban voltak, mára kissé elmérgesedett a viszony kettejük között.

A rendőrség tájékoztatása szerint szerda este, 20 óra 26 perckor érkezett bejelentés, hogy „Budapesten a XVIII., Bója utcában hangoskodás és dulakodás van. A BRFK XVIII. kerületi rendőrkapitányság súlyos testi sértés kísérletének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást egy 42 éves budapesti lakossal szemben”.

A lap szerint F.-en kívül ketten voltak a házban, Sz. és a barátnője, és míg Sz.-t nem vették őrizetbe, , L. Alexandrát elvitte egy rendőrautó. F. Pált megműtötték, és már jobban van.

A Fradimob szerint F. a barátnőjével ment oda, majd provokálták, és ezután kétszer lőtték meg. Ő menekült ki a házból az autójába, onnan hívta a rendőrséget. A golyó befúródott a testébe, és a szívétől nem messze állt meg, írja a Blikk. A lap szerint viszont egy benzinkútnál futottak össze, abból lett a konfliktus, és F. ment Sz. után a házba.

Sz. Ferencet az idén nyáron rúgta ki Kubatov Gábor elnök a Ferencvárostól.

Sz. tavalyelőtt a Fidesz-székház megrohamozásakor "önként megjelent", és onnan a saját kezével paterolta ki a politikai aktivistákat. Az egyik probléma az volt vele, hogy korábban gyilkosságért elítélték, mégis vezető lehetett a csapat körül.

Frissítés: A Blikk már úgy fogalmaz, hogy Sz. Ferenc és F. Pál nem biztonsági főnökök voltak, hanem csak biztonsági emberek. 



Rovatok