Index Vakbarát Hírportál

Lefotózták a baltával őrjöngő volt válogatott kézilabdás G. Gy.-t

2016.02.17. 08:31

Jár a tízezer forint annak a fiatalnak, aki lefotózta és a Blikknek elküldte az év feltehetően legnagyobb bevételét produkáló hírfotóját: a képen a G. Gy. monogramú volt kézilabda-válogatott látható melegítőben, a kezében egy fejszével.

A fotó azon a januári születésnapi bulin készült, amelyen a volt kézis fia is részt vett, akit a mentőknek kellett elszállítaniuk, mert túl sok alkoholt ivott. 

A fiatalember édesapja ezután autóval a buli helyszínére, a balatonakali művelődési házhoz hajtott, ahol egy fejszét vett ki a csomagtartóból. Először a kint dohányzókra ordított rá, majd bement a buliba, és azt kereste „szikrázó szemekkel”, aki „ezt tette” a fiával, illetve azt tudakolta, miért nem őt hívták fel a mentők helyett.

A buliban résztvevők egy része az ablakon keresztül menekült, amikor a férfi, aki az M4-en is szakértő, és akiről feltehetően már sokan tudják, ki is valójában, tombolásának következő fázisához érkezett.

Az Index tegnap azt az információt kapta, hogy a volt kézist még nem hallgatták ki a rendőrök.



Rovatok