Index Vakbarát Hírportál

Futballkabaré: Szijjártó elmagyarázza, miért lett nagykövet Szöllősi

2017.04.01. 12:05

Ahogy arról már beszámoltunk, a Nemzeti Sport főszerkesztője a „magyar futball és a Puskás-ügyek hivatalos nagykövete lett.” Ami azt jelenti, hogy mostantól hivatalosan is egy kormánykinevezett vezeti a legnagyobb magyar sportnapilapot.

Persze Szöllősi György nem most bukkant elő a kövek közül, lássuk csak: korábban a Puskás akadémia kommunikációs vezetője volt, jelenleg a sportnapilap mellett a magyar nyelvű Fourfourtwo magazin főszerkesztője is, továbbá a Magyar Sportújságírók Szövetségének az elnöke és a Puskás-hagyatékot gondozó Puskás.com Kft. majd' felerészében tulajdonosa.

Most volt munkahelye készített interjút a kinevezés apropóján, amit Puskás Ferenc születésének 90. évfordulójára időzítettek.

Szöllősit Áder János nevezte ki Szijjártó Péter külügyminiszter kezdeményezésére. Szijjártó pedig - hol máshol, mint - a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia honlapjának indokolta meg a nagyköveti kinevezést. Szerinte a legjobb futballistáink, beleértve Puskás Ferencet is mostanáig sikerrel vitték Magyarország jó hírét a világban, ezt a munkát fogja Szöllősi folytatni.

„A Külgazdasági és Külügyminisztérium ennek a munkának a folytatását, kiterjesztését kéri Szöllősi Györgytől, hogy koordinálja, segítse mindazokat a kezdeményezéseket, amelyek a gazdag magyar futballkultúrának állítanak emléket bárhol a világon, hogy hazánk jó hírét, megítélését, a számos más nemzetnek is sok örömet szerző futballnagyságaink emlékének ápolásával is árnyaljuk és gazdagítsuk. Ehhez a szolgálathoz a Külgazdasági és Külügyminisztérium minden támogatást megad, nagykövet úrnak pedig sikeres és jó munkát kívánok.”

Szijjártó emlékztet rá, hogy maga Puskás Ferenc is utazó nagykövet lett, amikor 1999-ben Orbán Viktor felkérésére elfogadta a tisztet. Adja magát a párhuzam, hogy mostantól az ő méltó örökébe lép majd Szöllősi.

Szöllősi hírnevét és elfogadottságát kár is lenne vitatni, a főszerkesztő ugyanis nem csak rangokban és tulajdonban lett egyik meghatározója korunk magyar focijának, sokoldalúságáról egy éve a Futballsznob írt őszinte rajongással, amit érdemes újra elolvasni.

Egyébként Szöllősit megkérdezte a Bors is a kinevezésről, ő azt mondta, ugyanaz lesz a feladata mint eddig, csak mostantól „már hivatalosan, diplomataként, (...) hogy minél többekkel megismertessük lenyűgöző életműve üzenetét. Ebbe a munkába, ahogyan eddig is, beletartozik a róla szóló könyvek, filmek készítése, fordítása, bemutatása, terjesztése, szobrok, emléktáblák állítása, utcaelnevezések koordinálása, de hogy trendibb dolgot is mondjak, nagyon fontos, hogy Puskás jelen legyen a mai gyerekek életében is, mondjuk a Panini-kártyák, a FIFA Puskás-díj vagy a FIFA-játék révén”.

Sportújságíró berkekben a kinevezést persze nem fogadta egyöntetű ujjongás, Egri Viktor szarkasztikus posztban gratulált a kinevezéshez, és egyben felhívta a sportújságíró társadalom figyelmét a jelenségre, nevezetesen, hogy a kormányhűség felülír minden józan szakmai feltételt.



Rovatok