Index Vakbarát Hírportál

Kitűnő csapatot rántott össze Messi a lagzijára

2017.06.30. 16:10

Felejthetetlen napokat él át Lionel Messi, hiszen 24-én betöltötte a harmincat, pénteken pedig elveszi gyerekei anyját, Antonella Ruccuzzót, akivel évek óta együtt él.

A nagy lagzira Rosarióban, Messi szülővárosában kerítenek sort - hiszen nem felejtette el, honnan jött -, és az argentin klasszis meg is hívta a korábbi és jelenlegi klubtársait.

A német Ter Stegen igazoltan lesz távol, mert ő éppen a Konföderációs Kupa döntőjében áll majd a kapuban vasárnap, Denis Suarez pedig az U21-es Eb-döntőben próbál gólt lőni a németeknek.

A régi társak közül Ronaldinho sem lehet ott, Fabregas, Xavi és Puyol viszont már meg is érkezett a helyszínre, ahogy a jelenlegi csapatból Neymar, Suarez vagy Mascherano is. Piqué egyelőre nem jelezte száz százalékra, de valószínűleg ő is beesik Shaqirával.

Ahogy a válogatottbeli csapattársak közül Agüero, di Maria és Lavezzi is meghívót kaptak.

Messi összesen 260 vendéget hívott, a szertartás helyi idő szerint este hétkor kezdődik, aztán a 188 szobás Pullman Hotelben folytatódik a buli.



Rovatok