Index Vakbarát Hírportál

Vége a tikitakának, már a Real a passzkirály

2015.10.27. 09:34

A Real Madrid vezet a spanyol bajnokságban, de új edzőjével, Rafa Benítezzel egy olyan játékelemben is a Barcelona fölé nőtt, amire senki nem számított. Nézzük a passzokat!

A Barcelona már nem azt a klasszikus tikitakát játssza, mint Pep Guardiolával, ezért is romolhatott le a csapat passzpontossága.

A Real pedig Benítezzel egy kicsit megváltozott, így fordulhatott elő, hogy a Madrid az elmúlt tíz évben először pontosabban passzol csapatszinten, mint a Barca az Opta adatai szerint. Az idei szezonban a Real 87,25 százalékos teljesítményt nyújt, míg a katalánok 85,43-at tudnak eddig.

A Madrid utoljára a 2005/06-os szezonban előzte meg ebben a játékelemben a Barcelonát. Akkor 83,77 százalékkal passzoltak Vanderlei Luxemburgo, majd Juan Ramón Lopez Caro játékosai, míg Frank Rijkaard csapata 82,54 százalékra volt képes.

A Barca innen csak javult, a 2010/11-es idényben járt a csúcsra, 89,62 százalékkal. Ekkor meg is nyerték a Bajnokok Ligáját.



Rovatok