Index Vakbarát Hírportál

A magyar bajnoknál fizettek a legkevesebbet a futballistáknak az NB I.-ben

2017.06.08. 10:21

Miután szerb újságok megírták, hogy a Videoton új edzője, Marko Nikolics évi 800 ezer eurót, azaz hozzávetőleg 250 millió forintotfog keresni, egyre több információt lehet megtudni arról, milyen keresetek vannak az NB I.-ben. Csütörtökön a Sport Plusz és a Blikk is a magyar játékosok fizetéseivel foglalkozik, persze azzal együtt, hogy mindezek csak találgatások, és névtelen informátoroktól származnak, a klubok ugyanis titkolóznak, ahogy maguk az érintettek is.

Itt van mindjárt Priskin Tamás, aki a Slovantól érkezik vissza a magyar bajnokságba, a Sport Plusz az Origóra hivatkozva azt írja, hogy Priskinnek 20 ezer eurós ajánlatával az ETO nem tudott versenyezni, ami már hozzávetőleges képet ad, mennyi az annyi.

A lap szerint amúgy a Ferencvárostól távozó Dilaver és Djuricin egyaránt havi 5,4 milliót keresett, a lengyel Nalepa 4,2 milliót vihetett haza, így távozásukkal a felszabadult béralapból Priskinnek 8 milliót fizetnek. Ez annyi, mint Gera Zoltán pénze.

A Blikk a Nemzeti Sportra hivatkozva meg azt írja, hogy az NB I. legjobban fizetett játékosa az évi 400 ezer eurót kereső (123 millió forint) a Videoton-csatár Danko Lazovics. Összeállítást is közölnek az NB I.-es keresetről, a szám a legmagasabb fizetések és a legalacsonyabbak átlagát mutatja, ennél tehát sokkal többet kereső játékosaik is vannak a kluboknak.

  Honvéd   750 ezer forint
  Videoton   4,15 millió
  Vasas   1,15
  FTC   4,15
  Paks   1,15
  Haladás  1,4 
  Újpest   1,35
  DVSC   1,45
  Mezőkövesd   1
Debrecen     2,25
  MTK  1,15 
  Gyirmót   1,2


Rovatok