Index Vakbarát Hírportál

Szovjet fölény régen, spanyol most, 3 magyar éremmel

K EPA20070916109
2017.08.31. 22:50

Csütörtök délután elkezdődött a 41. férfi kosárlabda Európa-bajnokság, amelynek 18 év után ismét résztvevője a magyar válogatott. Az elmúlt negyven Eb során 44 válogatott mutatkozott be az Eb-n, és nekünk is van három érmünk. A mostani torna 288 játékosa 28 bajnokságból érkezik. Megmutatjuk, melyik a legnépesebb, és hova tegyük Magyarországot Európa kosártérképen. Adatok és múltidézés az Eb-rajtra.

1935-ben, a svájci Genfben tíz csapat részvételével és Lettország sikerével rendezték az első férfi kosárlabda Európa-bajnokságot. 1947-től két évente rendezik a tornát, amelyben háromszor magyar érem is született. Négyszer Egyiptom is részt vett, sőt az 1949-es, hazai rendezésű tornát meg is nyerte. Az ötvenes évek elejétől egészen a nyolcvanas évek elejéig komoly szovjet hegemónia jellemezte, amelyet csak három egymás utáni Eb-n tört meg a remek jugoszláv válogatott. Az utóbbi években pedig a spanyolok taroltak, eddigi három aranyérmüket az elmúlt négy Eb-n szerezték.

A férfi kosárlabda Európa-bajnokságok eddigi dobogósai

   Arany Ezüst Bronz Összes érem
Szovjetunió 14 3 4 21
Jugoszlávia 8 5 4 17
Spanyolország 3 6 3 12
Litvánia 3 3 1 7
Olaszország 2 4 4 10
Görögország 2 1 2 5
Csehszlovákia 1 6 5 12
Franciaország 1 2 6 9
Oroszország 1 1 2 4
Magyarország 1 1 1 3
Lettország 1 1 0 2
Németország 1 1 0 2
Egyiptom 1 0 1 2
Lengyelország 0 1 3 4
Bulgária 0 1 1 2
Izrael 0 1 0 1
Törökország 0 1 0 1
Szerbia 0 1 0 1
Horvátország 0 0 2 2

A sportág történetében eddig 44 válogatott jutott el az Európa-bajnokságra, köztük ma már olyan, más kontinensekhez tartozók is, mint Egyiptom, Libanon, vagy éppen Szíria. Jugoszlávia felbomlása után a szerbek, a horvátok, a montenegróiak, a bosnyákok, a szlovénok lettek az Eb-k rendszeres résztvevői. A Szovjetunió létrejötte előtt a letteknek, a litvánoknak és az észteknek is komoly szerep jutott, a felbomlás óta Grúzia és Ukrajna is csatlakozott.

Az eddigi tornákon legtöbbször a jugoszlávok adták a torna legértékesebb játékosát, míg a görögök a pontkirályt. Kétszer-kétszer volt MVP a jugoszláv Kresmir Csoszics és a spanyol Pau Gasol, míg a legtöbbször a görög Nikosz Galisz lett a pontkirály. A legtöbb pontot eddig a francia Tony Parker dobta (1104), a német Dirk Nowitzki (1052), és a spanyol Pau Gasol (1044) előtt. Mivel a top3-ból csak Gasol lesz ott az Eb-n, ez a sorrend biztos, hogy változni fog a torna végére. Pontátlagban a görög Galisz az első (31,2) a jugoszláv Radivoj Koracs (24,8) és a brit Luol Deng (24,6) előtt.

Magyarország tehát háromszor nyert érmet, de azt hozzá kell tenni, hogy az eddigi 40 Európa-bajnokságból csak 15-ön voltunk ott, 1999 után sikerült újra kijutni most, és Eb-meccset legutóbb 1969-ben sikerült nyernünk. 1935-ben már ott voltunk, majd 1946-ban harmadikak lettünk, 1953-ban a másodikak, majd az 1955-ös, hazai rendezésű tornán aranyérmesek lettünk úgy, hogy a tíz Eb-meccsünkből csak egyet, az ezüstérmes Csehszlovákia ellenit veszítettük el.

A magyar válogatott eddigi Eb-szereplése

Év Helyezés Indulók száma Győzelem Vereség
1938 9 10 1 1
1937            
1939 7 8 1 6
1946 3 10 3 2
1947 7 14 2 4
1949            
1951            
1953 2 17 6 4
1955 1 18 9 1
1957 4 16 7 3
1959 4 17 5 4
1961 6 19 3 6
1963 4 16 5 4
1965 15 16 1 8
1967 13 16 4 5
1969 8 12 2 5
1971            
1973            
1975            
1977            
1979            
1981            
1983            
1985            
1987            
1989            
1991            
1993            
1995            
1997            
1999 14 16 0 3
2001            
2003            
2005            
2007            
2009            
2011            
2013            
2015            
Összesen       49 56

Budapesten a szabadtéri Népstadion és a Sportcsarnok adott otthont a tornának. A magyar csapat magabiztosan kezdett, és 12 ezer néző előtt 94-58-ra győzte le a finneket. Másnap az olaszok legyőzésével már biztos továbbjutó volt, de azért a törököket is tizenegy ponttal intézte el. Az 1-8. helyért már közel húszezren látogattak ki a Népstadionba. Döntő volt, hogy a mieink nagy meccsen, 30 ezer néző előtt győzték le 14 ponttal a szovjeteket, és mivel a csehszlovákok korábban szintén verték a Szovjetuniót, így a románok elleni, utolsó forduló döntött az aranyérem sorsáról.

A meccsre az esős idő miatt csak 10 ezer néző volt kiváncsi, és bár jól kezdtünk, és a szünetben nyolc ponttal vezettünk, a második félidőnek volt olyan időszaka, amikor a románok irányítottak. A végén azért sikerült kilenc ponttal elhúzni, és 11 ponttal nyerni, amely az eddigi egyetlen Eb-aranyunkat jelentette. A torna után egyöntetű volt a vélemény, hogy a mieink készültek fel legjobban erre a tornára, a korabeli tudósítások alapján ezt emelte ki néhány neves vendég. Az pedig külön elismerés volt, hogy a korábban Eb-ezüstöt nyert, két olimpián is szerepelt Greminger János az Eb-k történetének második MVP-je lett, ugyanis 1946-ban Németh Ferenc kapta ezt a címet.

Folyamatosan fejlődött a kosárlabda, és ennek megfelelően alakult az Eb-k lebonyolítási rendjei is. 1969-től 12 csapat, majd 1993-tól többnyire 16 csapat vett részt a tornán. 2011-ben emelték fel a létszámot 24-re. Az idei torna 288 játékosából 149 idegenlégiós szerepel. A legtöbb légióssal a francia és a szerb csapat érkezik, a legkevesebbel az oroszok, náluk csak az NBA-s Tyimofej Mozgov játszik más bajnokságban, a magyar, az izraeli, a román és török is zömében otthon játszókkal áll fel.

Az Eb-n szereplő válogatottak légiósai

Ország Légiós Ország Légiós Ország Légiós Ország Légiós
Belgium 8 Horvát-
ország
8 Magyar-
ország
2 Románia 2
Csehország 4 Izland 6 Montenegró 8 Spanyol-
ország
7
Finnország 7 Izrael 2 Nagy-
Britannia
9 Szerbia 11
Francia-
ország
11 Lengyel-
ország
6 Német-
ország
5 Szlovénia 10
Görög-
ország
4 Lettország 9 Olaszország 4 Törökország 2
Grúzia 7 Litvánia 8 Oroszország 1 Ukrajna 8

A világ 28 bajnokságából érkezik a 288 játékos. Nem meglepő, de a spanyol bajnokság adja a legtöbb kosarast, alig akad olyan válogatott, amelynek ne lenne Spanyolországban légióskodó játékosa. Mögötte az NBA-t és a török bajnokságot képviselik a legtöbben. A magyar NB I.-ból 12-en lesznek ott az Eb-n, a válogatott adó gerinc mellett a montenegrói Nikola Pavlicsevics (Szolnoki Olaj) és a szlovén Sasa Zagorac (Sopron) játszik hazánkban.

A legtöbb bajnokságokból érkezett játékosok

Bajnokság Játékosok száma
Spanyol 51
NBA 31
Török 22
Orosz 17
Német 14
Francia 12
Görög 12
Magyar 12
Román 12
Izraeli 11

Az viszont meglepő, hogy az orosz CSZKA Moszkva adja a legtöbb játékost az Eb-re, az orosz válogatott mellett francia és spanyol légiós is szerepel a moszkvai csapatban. A legjobb tizenegy közé három spanyol klub fért be.

A legtöbb klubcsapatból érkezett játékosok

Klubcsapat Bajnokság Játékosok száma
CSZKA Moszkva orosz 9
Fenerbahce török 8
FC Barcelona spanyol 7
Olympiakosz görög 7
Valencia spanyol 7
Olimpiai Milano olasz 6
Brose Bamber német 5
CEZ Nymburk cseh 5
Hapoel Tel-Aviv izraeli 5
Real Madrid spanyol 5
Zalgiris Vilnius litván 5

Végül a lista az NBA-ben szereplő kosarasokról, és az előző szezonban nyújtott teljesítményükkel együtt. Van négy olyan játékos, aki most nyáron szerződött a tengeren túlra, nekik így természetesen nem volt tavaly eredményük a világ legjobb bajnokságában.

Válogatott Játékos NBA-csapat Meccs Átlag pont Átlag lepattanó Átlag assziszt
Csehország Tomas Satoransky Washington Wizard 57 2,7 1,5 1,6
Finnország Lauri Markkanen* Chicago Bulls            
Franciaország Joffrey Lauvergne San Antonio Spurs 50 5,7 3,7 1
Franciaország Evan Fournier Orlando Magic 68 17,2 3,1 3
Franciaország Boris Diaw Utah Jazz 73 4,6 2,2 2,3
Görögország Giorgios Papagiannis Sacramento Kings 22 5,6 3,9 0,9
Grúzia Zaza Pachulia Golden State Warriors 70 6,1 5,9 1,9
Horvátország Dario Saric Philadelphia 76ers 81 12,8 6,3 2,2
Horvátország Dragan Bender Phoenix Suns 43 3,4 2,4 0,5
Horvátország Bojan Bogdanovic Indiana Pacers 81 13,7 3,4 1,4
Izrael Omri Casspi Golden State Warriors 36 5,2 3,1 0
Lettország Kristaps Porzingis New York Knicks 66 18,1 7,2 1,5
Lettország Davis Bertans San Antonio Spurs 67 4,5 1,5 0,7
Litvánia Jonas Valanciunas Toronto Raptors 80 12 9,5 0,7
Litvánia Mindaugas Kuzminskas New York Knicks 68 6,3 1,9 1
Montenegró Nikola Vucevic Orlando Magic 75 14,6 10,4 2,8
Németország Daniel Theis** Boston Celtics            
Németország Dennis Schroder Atlanta Hawks 79 17,9 3,1 6,3
Olaszország Marco Belinelli Atlanta Hawks 74 10,5 2,4 2
Oroszország Tyimofej Mozgov Brooklyn Nets 54 7,4 4,9 0,8
Spanyolország Pau Gasol San Antonio Spurs 64 12,4 7,8 2,3
Spanyolország Ricky Rubio Utah Jazz 75 11,1 4,1 9,1
Spanyolország Marc Gasol Memphis Grizzlies 74 19,5 6,3 4,6
Spanyolország Willy Hernangomez New York Knicks 72 8,2 7 1,3
Spanyolország Alex Abrines Oklahoma City Thunder 68 6 1,3 0,6
Spanyolország Juancho Hernangomez Denver Nuggets 62 4,9 3 0,5
Szerbia Bogdan Bogdanovic*** Sacramento Kings            
Szerbia Boban Marjanovic Detroit Pistons 28 5,5 3,7 0,3
Szlovénia Goran Dragic Miami Heat 73 20,3 3,8 5,8
Törökország Furkan Korkmaz**** Philadelphia 76ers            
Törökország Cedi Osman**** Cleveland Cavaliers            
  • *Lauri Markkanen a 2017-es draft első körének 7. választottja, nincs még NBA-meccse
  • **Daniel Theis július 20-án szerződött az NBA-be, nincs még meccse.
  • ***Bogdan Bogdanovic július 13-án szerződött az NBA-be, nincs még meccse.
  • ****Furkan Korkmaz július 4-én, Cedi Osman július 18-án szerződött az NBA-be, nincs még meccse.


Rovatok