Index Vakbarát Hírportál

Federer 57. tornáját nyerte Bázelben

2008. október 26., vasárnap 18:39 | aznap frissítve

Az év utolsó három International Series sorozatát rendezték a héten a férfi teniszezők ATP-sorozatában. A jövő héten Párizsban 2,27 millió eurós Mestersorozat-verseny következik, november 9-től Kínában lesz a Mester Kupa-döntő.

A héten Szentpéterváron, Lyonban és Bázelben rendeztek versenyt, az oroszországi volt a legértékesebb és ott született a legnagyobb meglepetés is. A St. Petersburg Openen 1,049 millió dollárért teniszeztek a résztvevők, Andy Murray volt az első, Nyikolaj Davigyenko a második kiemelt.

Murray, a világranglistán 4. helyen álló brit versenyző érvényesítette a papírformát, szettet sem veszítve jutott el a döntőig. A másik ágon azonban hatalmas meglepetés született, a 21 éves kazah Andrej Golubjov a selejtezőből érkezve a fináléig verekedte magát. A világranglistán mindössze 150. helyén álló versenyző a belga Olivier Rochust, Marat Szafint, aztán a német Zverevet, majd a szintén meglepően jól szereplő román Hanescut verve jutott el a döntőig. Golubjov életében először nyert ATP torna elődöntőt.

A döntőben aztán simán, 6:1, 6:1-re nyert a címvédő brit. Murray a múlt heti, madridi Mesterversenyen is diadalmaskodott, a 21 éves szigetországi klasszis idei ötödik, pályafutását tekintve pedig nyolcadik végső sikerét ünnepelhette ATP-viadalon.

Bázelben a hazaiak kedvence, Roger Federer és az argentin David Nalbandian jutott a döntőbe a 891 ezer eurós tornán. Nagy meglepetés nem történt, e két versenyző volt a torna első két kiemeltje. Egyébként is papírforma eredmények születtek, hiszen az elődöntőket az első három kiemelt vívta, a negyedik, James Blake a negyeddöntőben esett ki. A finálé is papírformát hozott, Federer könnyedén verte ellenfelét és 2006 óta harmadszor is elhódította a trófeát. A svájci világklasszis ezzel megszerezte 57. ATP-tornagyőzelmét, ráadásul ezúttal régi nagy riválisát sikerült felülmúlnia. Federer ezzel a sikerével 10-8-ra vezet kettejük párharcában.

Lyonban 713 ezer euró volt a tét, a svéd Söderling a két héttel ezelőtti, stockholmi viadal után ismét elverekedte magát a fináléba úgy, hogy a negyeddöntőben az első kiemelt Roddickot, az elődöntőben pedig a madridi Mestersorozat-tornán döntőt játszó francia Gilles Simon ellen nyert. A másik ágon a francia Julien Benneteau jött be. A világranglistán 56. helyen álló teniszező pályafutása második döntőjét játszhatta, mindkettőt idén.

Söderling a második szettet elszórakozta, a végén mégis nyerni tudott, pályafutása 3. tornagyőzelmét aratta, 2005 után tudott újra első lenni.

A nők is a jövő héten fejezik be az idei WTA-Tourt, Quebecben rendeznek egy Tier III-as viadalt, majd a nyolc legjobb játékos a november 3-án kezdődő Sony Ericcson Championshipre, azaz az idei világbajnokságra koncentrál, amit Dohában rendeznek, 4,45 millió dollár a tét.

Az utolsó előtti felkészülést néhány versenyzőnek a linzi és a luxemburgi torna jelentette, Linzben 600 ezer dollárért, Luxemburgban 225 ezerért játszottak. Az ausztriai viadalon Szávay Ágnes is elindult, de az első körben, az olasz Pennetta ellen elszenvedett vereséggel búcsúzott is.

A két első kiemelt, Ana Ivanovics és az orosz Zvonarjova nem okozott csalódást, bejutottak a fináléba. Ráadásul ezzel a sikerével Zvonarjova azt is elérte, hogy két hét múlva utazhat Dohába, a vb-re. A Szávayt verő Pennetta a második körben búcsúzott, Ivanovics verte. A szerb a lengyel Radwanskát, Zvonarjova Bartolit verte az elődöntőben. Ivanovics a döntőben könnyedén nyert Zvonarjeva ellen, régen játszott ennyire felszabadultan a szerb szépség. Ivanovic idei - a Roland Garroson aratott diadalával együtt - harmadik, pályafutása nyolcadik WTA-tornagyőzelmét szerezte meg az ausztriai viadalon.

Luxemburg sem volt gyenge a mezőny, a világranglista első húsz helyezettje közül négyen ott voltak és Gyementyeva, aki a legerősebbnek számított, könnyedén jutott el a döntőbe. A másik ágon a másik orosz, Anna Csakvetadze már nem volt ilyen szerencsés, a második körben búcsúzott a cseh Benesovával szemben. A döntőbe végül a negyedik kiemelt, dán Caroline Wozniacki verekedte be magát, aki a két kínait, Penget és Li Nát is legyőzte, utóbbit az elődöntőben. Csak rövidítésben dőlt el a döntő, a végig kiélezett csatát végül az orosz Gyemenyteva nyerte, a döntő szettben 6:6 után 7-4-re hozta a tie-bréket.

Eredmények

St. Petersburg Open, Szentpétervár, a pénzdíj 1,049 millió USD. Férfi egyes, döntő: Murray (brit, 1.)-Golubjov (kazah) 6:1, 6:1.

Davidoff Swiss Indoors, Bázel, a pénzdíj 891 ezer euró. Férfi egyes, döntő: Federer (svájci, 1.)–Nalbandian (argentin, 2.) 6:3, 6:4.

Grand Prix de Tennis de Lyon, Lyon, a pénzdíj 713 ezer euró. Férfi egyes, döntő: Söderling (svéd, 7.)-Benneteau (francia) 6:3, 6:7 (5-7), 6:1.

Generali Ladies Linz, Tier II-es, a pénzdíj 600 ezer USD. Női egyes, döntő: Ivanovics (szerb, 1.)-Zvonarjova (orosz, 2.) 6:2, 6:1.

FORTIS Championship Luxembourg, Tier III-as, 225 ezer dollár. Női egyes, döntő: Gyementyeva (orosz, 1.)-Wozniacki (4., dán) 2:6, 6:4, 7:6 (7-4).

Rovatok