Index Vakbarát Hírportál

Csak Balázs Attila maradt versenyben teniszezőink közül

2010. március 26., péntek 14:53

Népes magyar küldöttség próbált szerencsét a héten női Challenger és férfi Future-tornákon. A tizenhárom indulóból azonban csak Balázs Attila az egyetlen, aki még versenyben van. Ráadásul Babos Tímea megsérült Jerseyben.

A horvátországi Rovinjban népes magyar csapat vágott neki a 10 ezer dolláros versenynek. Hatan – Balázs György, Varga Róbert, Godry Levente, Montvai Gábor, Kalazdi Csaba és Batyi Tamás – indultak a selejtezőben, de közülük csak a kvalifikáció első kiemeltjének, Balázsnak sikerült négy meccset nyerve a főtáblára jutni.

Itt csatlakozott hozzá testvére, Attila és Bardóczky Kornél. Az első körben mindhárman nyertek, a másodikban már csak Balázs Attilának sikerült, aki torna második kiemeltjeként a szerb David Szavics ellen folytatja az elődöntőbe jutásért. Kellner Ádám a törökországi Antalyában esett ki a második fordulóban.

A női versenyzőinknek még ennyi babér sem termett. Idei második felnőtt tornája sem sikerült jól Babos Tímeának. Jerseyben, egy 25 ezer dolláros Challenger-versenyen már az első körben kiesett, ráadásul sérülés miatt. A svéd Johanna Larsson elleni meccsen 4:3-as állásnál feladta a meccset. Ugyanitt Jani Réka, ugyancsak az első fordulóban 6:0, 6:2-re kikapott a luxemburgi Anne Kremertől.

Batta Lucia is csak egy meccsig jutott az antalyai, 10 ezer dolláros torna főtábláján, az ukrán Valentyina Ivahnyenko verte 6:0, 6:2-re. Arn Gréta az olaszországi Pomeziában a második kiemelt volt a 10 ezer dolláros versenyen, de csak egy meccset sikerült verni, a másodikon olasz ellenféltől kapott ki két szettben.

Rovatok