Index Vakbarát Hírportál

Nadal szétesett, összehozta 10. 0:6-ját

2011. január 6., csütörtök 13:10

Még Rafael Nadallal is előfordul az a csúfság, hogy egy játszmában gémet sem nyer: a szlovák Lukas Lacko a dohai, 1,024 millió dolláros torna második fordulójában így nyerte ellene a második szettet. A világelső 575 meccse alatt ez volt a tizedik ilyen veresége, de a meccset aztán így is hozta.

Nagyon nehezen jutott túl a Qatar ExxonMobil Open második fordulóján Rafael Nadal. A világelső csak rövidítésben verte az első játszmában a ranglistán csak 89. helyen álló 23 éves Lackót. A másodikat 6:0-ra bukta el, pályafutása 10. ilyen játszmája volt, majdnem két évvel ezelőtt történt hasonló vele legutóbb.

2009. február 9-én, Rotterdamban az Andy Murray elleni döntőben, annak is harmadik, minden eldöntő szettjében kapott ki ugyanígy, de akkor a mérkőzése is elment. Sérült volt, a torna után majdnem egy hónapot hagyott ki, és csak a szerbek elleni Davis-kupa-meccsen tért vissza.

Nadal ezúttal sem volt száz százalékos, a hét elején belázasodott, és még mindig nem teljesen egészséges. Most a döntő játszmára összekapta magát, és végül 2 óra 19 perc alatt 7:6(3), 0:6, 6:3-ra győzött. A tízből másodszor nyerte meg a meccset 0:6-ja ellenére.

„Úgy érzem, nagyon kevés energiát mozgattam meg ma – mondta Nadal – és meglehetősen fáradt voltam. Nagyon fontos ez a győzelem, mert egy nagyon jól játszó Lackót sikerült a végén legyőzni.”

Nadal eddigi 6:0-s vereségei

2011: Lukas Lacko 7:6(3), 0:6, 6:3

2009: Andy Murray 3:6, 6:4, 0:6

2008: Mihail Juzsnij 0:6, 1:6

2007: David Nalbandian 4:6, 0:6

2007: Roger Federer 6:2, 2:6, 0:6

2006: Roger Federer 0:6, 6:7(5), 7:6(2), 3:6

2005: Guillermo Coria 6:3, 6:1, 0:6, 7:5

2005: Gaston Gaudio 6:0, 0:6, 1:6

2004: Julien Benneteau 3:6, 0:6

2004: Andy Roddick 0:6, 3:6, 4:6

Rovatok